Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csak nevetettek a debreceniek a kapusuk öngólján

| 2023. 10. 25. | 21:32:00
A sportkabaréba illő jelenettel együtt is sima ügynek bizonyult az MTK legyőzése.
Csak nevetettek a debreceniek a kapusuk öngólján
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

39-29-re legyőzte a DVSC Schaeffler az MTK Budapest együttesét az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 7. fordulójának október 25-i játéknapján. A kölcsönjátékosként három debrecenit – Poczetnyik Lucát, Szabó Ninát, Török Lillyt  felsorakoztató fővárosiak hat forduló során még nem tudtak győzni, és ez a Hódosban sem sikerült. Szilágyi Zoltánék hamar olyan fölénybe kerültek, hogy már az első harminc percben vaxolhattak a debreceni cserék.

A Bartulovic – Töpfner, Hámori, Füzi-Tóvizi, Vámos P., Planéta, Petrus kezdőhetessel a Győri – Juhász, Mészáros-Mihálffy, Dakos, Szabó, Farkas, Pelczéder alkotta csapat nézett szembe. Négy perc alatt 4-1-re elhúzott a Loki, rendre elakadtak a vendég támadások, ezért „potyogtathattak” Töpfnerék. Alig öt perccel a kezdő sípszó után máris időt kért Vágó Attila vezetőedző. Nyomasztó fizikai fölényben voltak a piros-fehérek középütt, Szabó és Farkas mozgékonysága a legkevésbé sem érvényesült.

A 10. percben olyat láthattunk, amit évek alatt sem nagyon: 7-2-nél a hazaiak horvát kapusa, Gabrijela Bartulovic olyan elánnal próbált elhalászni egy kicsorgó labdát az ellenfél elől, hogy akaratlanul a saját kapujába paskolta azt. A családias légkörben a publikum tapssal öntött erőt a föld alá kívánkozó idegenlégiósba. Nagyon ciki, de legalább nem volt tétje!

A csereként érkező Poczetnyik szépített, de ez sem mentette meg az MTK-t attól, hogy már negyed óra után ne alakuljon ki tetemes különbség (11-5). Benne volt, hogy kienged a Loki, be is következett, sorra maradtak ki a ziccerek. Ettől még a félidő legfontosabb eseményeként könyvelhettük el Elinore Johansson találatát 15-8-nál a 24. percben, hiszen a svéd teljesítménye az idény egyik legnagyobb csalódása (a korábbi hat bajnokin mindösszesen 2 gólig jutott). A magas, szőke lány valóságos népünnepélyben részesült. 20-14-el mentek pihenőre a csapatok; a DVSC-ből már az első félidőben szinte mindenki pályára lépett.

Mindenki villoghatott egy kicsit

A hazai kapuba Gabriel, a jobbszélre Grosch érkezett; a második játékrész első gólja Petrusé volt, leheletfinoman ejtett a gólvonal mögé. A 35. percben Töpfner csak két kapufáig jutott a Hámori által kiharcolt büntetőből, a másik oldalon Farkas pontosabb volt, 21-16. Petrus újabb finom megoldása váltott ki tetszést, majd Gabriel védett nagyszerűen. Füzi-Tóvizi pedig már 23-16-ra módosította az állást.
A francia kapuvédő minden második lövést hárított, hatékony kontrákat vezetettek a debreceniek. Így iratkozott fel a góllövők közé Grosch Vivien is 27-18-nál a 41. percben. Kobela Tamara két góljával 27-20-ra zárkózott az MTK (46. perc), Szilágyi Zoltán ekkor kért időt másodjára.

A 49. perben Füzi-Tóvizi fogott talajt rosszul, úgy tűnt, nem is erőlteti tovább a beálló, hiszen nagy szükség lesz rá az október 28-i – a francia Brest ellen – BL-mérkőzésen. Három perccel később Petrus harmadik lövése is „ült”, 32-24. A másik oldalon elsősorban Farkas Johannával gyűlt meg a DVSC baja, a tehetség hol erőből, hol ésszel volt eredményes. Füzi-Tóvizi gyorsan meggyógyult a padon, aminek örömére bevette az ellenfél kapuját. Az 57. percben egy villámgyorsan kibontakozó Csernyánszki-Kelemen összjáték után utóbbi talált be, kisvártatva Johansson a harmadik gólját is megszerezte. Ezzel már 38-28 volt a Loki javára. A tízgólos külöbség a végére is megmaradt, 39-29-re nyert a hazai gárda. Jöhet az újabb csata a Bajnokok Ligájában, amelyre ezzel a tempós meccsel készülhetettek Kácsorék. 

MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Jól kezdtük a meccset, feszesek voltunk hátul, gyors gólokat szereztünk. Az előnyünk birtokában lagymatagabbá vált a támadójátékunk és a védekezésünk is, ezt az MTK jól használta ki. A második félidei védekezésünkkel nem voltam elégedett, viszont annak örülök, hogy hiányzóink ellenére magabiztosan nyertünk.
Vágó Attila:  – Az első tíz-tizenöt percben nem volt meg a támadójátékunk tempója, emiatt sok volt a technikai hiba, s ezt kihasználva komoly előnyt szerzett a DVSC. A félidő hajrájára sikerült felpörögnünk, s annak örülök, hogy akadtak jó periódusaink, s azok a játékosok is bizonyítani tudtak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.

TABELLA

1. Győri Audi ETO KC 8 7 0 1 300 180 120 14
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 7 7 0 0 274 166 108 14
3. Motherson Mosonmagyaróvári KC 8 7 0 1 263 208 55 14
4. DVSC SCHAEFFLER 7 6 0 1 221 167 54 12
5. Moyra-Budaörs Handball 7 3 1 3 194 213 -19 7
6. Kisvárda Master Good SE 7 3 1 3 178 204 -26 7
7. Praktiker-Vác 7 3 0 4 177 201 -24 6
8. DKKA 6 3 0 3 157 186 -29 6
9. Vasas SC 7 2 1 4 176 212 -36 5
10. NEKA 6 2 0 4 146 157 -11 4
11. TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 6 1 0 5 157 201 -44 2
12. MTK Budapest 7 0 2 5 184 234 -50 2
13. Kozármisleny KA 7 1 0 6 161 231 -70 2
14. Alba Fehérvár KC 6 0 1 5 164 192 -28 1

RaL

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Bejutott a selejtező második fordulójába a hajdúszoboszlói sportoló.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.