eur:
389.1
usd:
361.08
bux:
68665.01
2024. május 7. kedd Gizella
Nyitókép: Pixabay

Euro 2020: megint kitolták a határidőt, még kérdés, hogy Münchenben játszanak-e a magyarok

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétvégéig adott haladékot a nyári Európa-bajnokság három rendező városának, Münchennek, Bilbaónak és Dublinnak, hogy döntsön a nézők esetleges beengedéséről.

Az UEFA eredetileg a végrehajtó bizottság hétfői üléséig várta a szükséges garanciákat, de most újra kitolta a határidőt.

Az UEFA azt szeretné, ha minden helyszínen legalább korlátozott létszámban jelen lehetnének szurkolók, ugyanakkor ha ez nem lehetséges, az nem jár automatikusan a rendezési jog elvesztésével.

A többi kilenc társrendező már az első, április 7-i határidőig jelezte, hogy az adott helyszíneken mennyi nézőt szándékozik beengedni, közülük egyedül Budapest vállalta a teltházas rendezést.

A német szövetség azt szerette volna, hogy a lelátó egyötödét tölthessék meg szurkolók, ehhez azonban nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. Münchenben a magyar válogatott is pályára lépne, ugyanis a németek ott fogadják mindhárom csoportellenfelüket, így a címvédő portugál és a világbajnok francia válogatottat is.

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Európa 12 nagyvárosában, Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban rendezik. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Címlapról ajánljuk
Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×