Az angolok tisztes vereséggel távoztak, nem is vártak többet

Vágólapra másolva!
2020.05.18. 14:47
A londoni 6:3 és a budapesti 7:1 után az Aranycsapat széthullása és az 1958-as világbajnokság kudarca (kiesés a csoportban) ellenére futballválogatottunk esélyese volt az Anglia elleni mérkőzésnek 1960 májusában.

Baróti Lajos alaposságára nem lehetett panasz. Több mint három héttel az angolok elleni itthoni barátságos előtt már összetrombitálta játékosait, s meg sem álltak Kecskemétig, ahol Bács-Kiskun megye válogatottja ellen lépett pályára a csapat (11:1). Közönségsiker, könnyed játék, de érdekesebb, hogy másnap ismét találkoztak a játékosok – taktikai edzésen.

Albert Flórián két góljával nyert a magyar csapat, 
Flóri itt éppen Ray Wilsonon jut túl
Albert Flórián két góljával nyert a magyar csapat, Flóri itt éppen Ray Wilsonon jut túl

Az 1960. május 22-i mérkőzés előtt még kétszer lépett fel a csapat, Szekszárdon a Petőfit (9:2), a rákoskeresztúri pályaavatón a helyi MTE-t (10:1) győzte le. Mind a három meccs ma már elképzelhetetlen, akkoriban megszokott hírverése volt a futballnak, ötezren voltak mindannyiszor a pálya körül. Szakmai értékeléssel csak a szekszárdi fellépés után szolgált a Népsport, nem éppen elégedetten: „Feltűnően sok hibával játszott a válogatott. Bár öt perc kivételével szinte végigtámadta a mérkőzést, a támadásszövésekbe sok hiba csúszott, és sokat erőltették az egyéni játékot is. A helyzetek kihasználásában sem jeleskedtek.”

Az angolok elleni meccs előtt ráadásul kiesett Tichy Lajos. A kispesti bajnokin (1:0-ra kikapott a Bp. Honvéd) egy labdáért küzdve ütközött a SZEAC kapusával, Mészáros Károllyal, a tarkójára esett, s elveszítette az eszméletét. Agyrázkódást szenvedett, így Baróti két nappal a meccs előtt cikket írva(!) a Népsportba bosszankodott: „Sajnos a legjobb formában levő magyar csatár sérülése miatt az előjelek szerint hiányozni fog a válogatott csapatból. A mai formájában nehéz lesz Tichyt pótolni. Elsősorban lövőerejét fogja megérezni a csapat.” Bevallotta még, hogy „kérdéses volt a fiatal középcsatár, Albert szereplése is. Az kétségtelen, hogy Albert az utóbbi időben visszaesett formájában. Változatlanul bízom azonban a fiatal, tehetséges játékosban”, azaz hű maradt önmagához: a játékosok tudása és nem a bajnokikon látottak alapján válogatott.

Az angolok – akárcsak 1954-ben, a 7:1 előtt – Balatonlellén ütöttek tanyát, leginkább pihentek, néha teniszeztek, ami a meccset illeti, nem voltak túl optimisták. Walter Winterbottom szövetségi kapitány (az Évszázad mérkőzésén és a budapesti visszavágón is ő ült a kispadon) azzal támasztotta alá óvatosságát, hogy „az angol futballban domináló »erőfutballról« egyelőre nem tudnak áttérni az Európában ma már előtérbe került kombinációs játékra”.

A Népsport megkontrázza ezt, leszögezve: „Semmilyen eredmény nem változtathat azon a tényen, hogy az angolok hosszú idő óta egy helyben topogó labdarúgása bizonyos fokig lemaradt a sportág általános fejlődésében. Másrészt pedig egy pillanatig sem vitás – s ez is független ettől a mérkőzéstől –, ha vannak is még zökkenők, hibák a részletkérdésekben, mi igyekezünk lépést tartani a követelményekkel.”

Az optimizmus jogos, hiszen az 1959 végén Európa legjobbja lett a magyar válogatott, az viszont talán túlzás, hogy az angolok elleni mérkőzésen az lenne a meglepetés, „ha a feladat komolysága, a patinás ellenfél legyőzésének dicsősége a küzdelem hevében kirobbantaná az igazi formát”.

Nos, ez nem történt meg. Nyertünk ugyan 2:0-ra, ám az összegzés: „Közepes teljesítménnyel is biztos győzelem.”

A Népstadion persze zsúfolásig megtelt (92 ezer néző), elvégre egy magyar–angol előtt a drukker nem a statisztikákat böngészi, hanem a hagyományokra, az emlékeire hagyatkozik, ám az első félidőben nem sok oka volt az örömre. Mindössze két perc eseményei villanyozhatták fel a közönséget, amikor „Rákosi középre adta a labdát. Albert kapura fejelt, de Springett szögletre hárított. Majd Albert fölé lőtte Rákosi labdáját. Sándor–Dunai összjáték után Albert lövése a felső kapufáról pattant vissza, s aztán az előrevetődő Sándor mellé fejelt.”

A szünetben csendben üldögéltek a játékosok az öltözőben, csak Sándor „Csikar” szólalt meg: „Nagyon keményen játszanak az angol védők. De azért a második félidőben kinyitjuk a kapujukat…”

Sándor Csikart Peter Swan kézzel sem tudja feltartóztatni, a szélső lendülete sokat számított
Sándor Csikart Peter Swan kézzel sem tudja feltartóztatni, a szélső lendülete sokat számított

Így történt, ráadásul Barótit igazolva, hiszen mindkét magyar gólt Albert Flórián lőtte. Az 51. percben „két angol védő is próbálta szerelni, a labda lepattant egyikükről, Albert megszerezte, a kapus kiindult kapujából, és Albert a bal felső sarokba helyezte a labdát. 1:0 Magyarország javára.” A 76. percben pedig „remek testcselekkel faképnél hagyott három angol védőt, Springett kifutott a kapuból, és Albert mintegy 10 méterről nyugodtan a bal sarokba helyezte a labdát. 2:0.” És még nem volt vége, hiszen Flóri a 85. percben „ismét remekül tört a kapura, ki akarta cselezni még a kapust is, Springett azonban valósággal fellökte őt. A játékvezető azonban nem így látta az esetet.”

Magabiztos győzelem, ráadásul a futball tanítómestereivel szemben, ám a magyar hozzáértők fanyalogtak. A Népsport szerint: „A mérkőzés mindenben igazolta sejtéseinket a magyar csapat játékát illetően. Játékosaink zömének mérsékelt formája és egyeseknek még a vártnál is gyengébb teljesítménye nyomta rá bélyegét a csapatjátékra. Kiütközött az a hiba is, hogy hátsó alakzataink egyrészt a fedezetjáték hibái miatt, másrészt azért, mert a támadósor tagjai nem segítették a hátsó játékot, nagyrészt csak a védőmunkát látták el, a támadások előkészítésére nem volt erejük. Az angol együttes volt az, amely a vártnál többet nyújtott.”

ÉS A VIRSLI?

A Képes Sport a magyar–angolról beszámolva, azt is rögzítette, hogy mit és mennyit fogyasztottak a nézők a Népstadionban (a létszám: 92 ezer):

– Ásványvíz: 70 000 pohár
– Málnaszörp: 20 000 pohár
– Sör: 20 000 üveg
– Fagylalt: 8000 adag
– Szendvics: 4000 darab
– Pogácsa: 2800 darab
– Nápolyi szelet: 8000 darab

Meglepetés, hogy virsli nem volt az árusoknál – a kor szokásaival ellentétben.

A mezőny legjobbjának a középhátvéd Sipos Ferencet hozta ki a lap, a két gólt szerző és védőjét, Peter Swant visszatérően átjátszó ifjú Albert a második helyre szorult, mert „az első félidőben nehezen boldogult (…), de ekkor is jól játszott. Szünet után aztán ismét a kitűnő formában levő Albertet láttuk a pályán. Cseleivel sorra lerázta magáról a védőket. Két góljával jelentős részesévé vált a győzelemnek.”

A Népsport egy nappal később is roppant visszafogott, megállapítja: „Jó jel, hogy labdarúgásunkat ma már sem belülről, sem kívülről nem a hangulatok befolyásolják, hanem a józan mérlegelés. »Érdekes játék, nagy küzdelem várható«... – írta Baróti Lajos az esélyeket taglaló cikke élére. »Ne várjunk könnyű győzelmet!« — figyelmeztetett a mérkőzés előestéjén a Népsport szerkesztőségi cikke.”

Baróti a mérkőzés után sem volt elájulva a látottaktól. „Az angol csapat már több mérkőzést játszott mostanában és ez meg is látszott rajta. A magyar csapatban a közvetlen védelem, a támadósorban pedig a jobbszárny és Albert játszott kitűnően.” Egyetértett a Népsporttal abban, hogy Bundzsák Dezső és Mátrai Sándor mélyen tudása alatt produkált, Dunai János nem tudta pótolni Tichyt, az újonc Rákosi Gyula pedig nem balszélső.

Érdemes arra is emlékezni, hogy az előmeccset (50 ezer néző) az UEFA-, tehát az ifiválogatott és az utánpótláskeret vívta (2:3), a két csapatban 11 olyan futballista lépett pályára, aki később enyhén szólva is bizonyított, válogatott, olimpiai bajnok lett: Farkas János, Gelei József, Ihász Kálmán, Káposzta Benő, Komora Imre, Kuharszky Béla, Menczel Iván, Mészöly Kálmán, Solymosi Ernő, Sóvári Kálmán, Szepesi Gusztáv.

Baróti együttese a következő szerdán újra pályára lépett, ezúttal Martfűn volt pályaavató (15:2), a kezdőcsapat egy poszt híján megegyezett az angolok ellenivel (Rákosi helyén Pál László játszott), de a lényeg, hogy a vendégjátékra „megmozdult az egész környék”, igaz, csak ötezren fértek el a pálya körül.

Más idők, más gondok.

Emlékeztető
Magyarország–Anglia 2:0
(0:0)
1960. május 22., Budapest

Népstadion, 92 ezer néző. Vezette: Lo Bello (olasz)
Magyarország: Grosics – Mátrai, Sipos, Dalnoki – Bundzsák, Kotász – Sándor, Göröcs, Albert, Dunai I, Rákosi.Szövetségi kapitány: Baróti Lajos
Anglia: Springett – Armfield, Swan, Wilson – Robson, Flowers – Douglas, Haynes, Baker, Viollet, B. Charlton.Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom
Gólok: Albert (51., 76.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik