F1: a McLaren-vezér szerint több csapat is csődközelbe kerülhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 11:23
null
Zak Brown szerint nagy bajba kerülhet a csapatok jelentős része (Fotó: AFP)
Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke szerint a Formula–1 jelenleg „nagyon törékeny állapotban" van a koronavírus-járvány hatásai miatt, és ha nem hajtanak végre jelentős változtatásokat, akkor a tíz csapatból akár több is csődbe mehet.

 

Az amerikai szakember a BBC-nek azt nyilatkozta, ha nem kezelik „nagyon agresszívan" azt a helyzetet, amibe a sportág került, akkor akár két, három vagy négy istálló sem éli túl a világjárvány gazdasági következményeit.

Az F1-es világbajnokság idei szezonja még nem rajtolt el, hat futamot elhalasztottak, kettőt töröltek, jelen állás szerint június közepén, Kanadában indulhat az idény.

A csapatok, a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) abban már korábban megállapodott, hogy a jövő évre tervezett szabálymódosítások bevezetését 2022-re halasztják, de Zak Brown szerint ennél jóval többre van szükség. A McLaren vezetője úgy véli, a világban most tapasztalható gazdasági és egészségügyi helyzetben nem lehet azt feltételezni, hogy bárki is befektetne egy pénzügyi gondokkal küzdő F1-es istállóba.

A múlt héten a McLaren volt az első csapat, amely szabadságra küldte a dolgozóit. A Moody's hitelminősítő intézet vizsgálata szerint az F1 pénzügyi kilátásai máris átfordultak pozitívból negatívba.

A vb-sorozatban szereplő istállók vezetői hétfőn telefonos konferencia keretében vitatják meg a költségcsökkentő terveket, és valószínű, hogy jövőre 150 millió dollárban (50.6 milliárd forint) határozzák meg csapatonként az éves elkölthető összeg maximumát. Brown ugyanakkor azt mondta, ez a határ akár 100 millió dollárra is csökkenhet.

„A százötvenmillióba mindenki beleegyezne, de a nagy többség, beleértve az egyik nagy csapatot is, azt szeretné, ha ez lényegesen kevesebb lenne, mint százötven"
– jelentette ki az amerikai szakember.

Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy az eredetileg 2021-re tervezett szabályváltoztatások bevezetését még tovább, 2023-ig tolják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik