szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kísérletképpen több országban is kikapcsolta a fotók alatti lájkokat az Instagram, mondván, így majd nyugodtabbak lesznek az emberek. Úgy tűnik, igazuk lett, felháborodásnak nyoma sincs.

A borítékolható, de legalábbis várt végeredmény helyett egész más jelenséget tapasztalhatott meg az Instagram vezetősége azt követően, hogy több országra is kiterjesztette különös kísérletét: eltüntették a fotók alól a lájkokat, így csupán a tartalom látszik. Hogy azt hányan kedvelték, már nem.

Az eset érdekessége, hogy a közösségi médiában való siker egyik fokmérőjeként számontartott lájkolás hiánya nem bőszítette fel a felhasználókat. Épp ellenkezőleg: mint a The Verge néhány érintett beszélgetése alapján megírta, a jelenség inkább

örömmel töltötte, illetve tölti el a fióktulajdonosokat.

A lap több olyan felhasználót is megkeresett, akiknél az Instagram lájkmentes verziója működik, s valamennyien pozitívan nyilatkoztak a kísérletről. Volt, aki arra lett figyelmes, hogy a lájkfigyelést átvette a szórakozás, míg ugyanis korábban csak olyan képeket töltött fel, amik biztosan sok lájkot hoznak, most bármit felrak, ami tetszik neki, mert nincs megfelelési kényszer.

Egy másik, igen sok követővel rendelkező felhasználó azt mondta, egy ideje már inkább versenyként tekintett a szogáltatásra, hogy ki tud sikeresebb lenni rajta. Most azonban, hogy elindult a kísérlet, nyugodtabbnak érzi magát, s a folyamatos posztolás miatti nyomás érzete is eltűnt a hétköznapjaiból.

Egyébként maga az Instagram is ebből a célból vágott bele a kísérletbe, mert tisztában vannak vele, hogy a közösségi szolgáltatások legfontosabb eszköze többeknél egész más jelenség kiváltására is alkalmas: rosszul érzik magukat, ha nem jön elég lájk a fotóra vagy a bejegyzésre, amit írtak. A kutatók közül is egyre többen vetik fel, hogy a lájkolás olyan, mint a drogfogyasztás.

Nagy kérdés, milyen konkrét lépések követik a jelenleg Ausztráliában, Új-Zélandon, Írországban, Olaszországban, Japánban és Brazíliában futó, láthatóan sikeres kísérletet – ha lesz egyáltalán ilyesmi. Az Instagram aligha veszi ki a lájkokat a szolgáltatásából (legalábbis örökre biztosan nem), de egy, az elrejtésükre alkalmas funkció akár kérés nélkül is megvalósulhat.

Ha kíváncsi a fejleményekre, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.