Aktuális

Orbán Viktor két hét alatt találkozott a világelittel

Bors

Létrehozva: 2018.07.18.

Csattanós választ adott Orbán Viktor azoknak, akik szerint a magyar miniszterelnök nemzetközileg el van szigetelve. A kormányfő júliusban mindenkivel találkozott a világ vezető politikusainak elitjéből.

Forrás: AFP

Minden bizonnyal még a héten felkerül a magyar kormányfő Facebook-oldalán található szójátékából hiányzó két betű, és a miniszterelnök „VAKÁCIÓ”-ra megy.

Orbán Viktor nagy hajrát nyomot pihése előtt, hiszen az elmúlt bő két hétben a világ vezető hatalmainak első embereivel találkozott, ez pedig óriási diplomáciai siker. Ezzel párhuzamosan elhallgattatta a kormányfő azokat a hangokat, akik azzal hozakodtak elő, hogy Magyarország, miként a miniszterelnöke is az utóbbi időben elszigetelődött.

Orbán Viktor július 5-én találkozott Berlinben a német kancellárral, Angela Merkellel, Erről a találkozóról került fel a kormányfő Facebook-oldalára az első fotó, amely a szójáték első betűje is egyben, az Ó.

Másnap Berlinből Szófiába érkezett, ahol részt vesz a Kína–Kelet-Közép-Európa (KKE) együttműködés soron következő csúcstalálkozóján. Kétnapos bulgáriai programja során Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, valamint tárgyal a Bank of China vezetésével is.

Július 9-én Ankarában részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök beiktatásán, majd 10-én már Emmanuel Macron francia elnök társaságában nézte meg a Franciaország– Belgium világbajnoki mérkőzést Szentpéterváron.

Ezután következett 11-én Brüsszelben a NATO-csúcs, amelyen többek között Donald Trump amerikai elnök is részt vett. 

Múlt vasárnap pedig Moszkvában, a Kremlben találkozott egymással Orbán Viktor és Putyin orosz államfő, ahol a futball-vébéről, energetikai beruházásokról és a gazdasági együttműködésről tárgyaltak egymással. A szójáték jelenleg a KÁCIÓ-nál tart.

Izraelbe utazik a kormányfő 

Orbán Viktor miniszterelnök ma délután hivatalos látogatásra Izraelbe utazik, ahol Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel (képünkön) és Reuven Rivlinnel, Izrael Állam elnökével is tárgyal.

Orbán Viktor delegációjának a magyar kormány négy minisztere is tagja – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A tájékoztatás szerint csütörtök délelőtt kerül sor a két miniszterelnök négyszemközti megbeszélésére, majd a plenáris tárgyalás következik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól