cafeteria;

2018-07-17 21:12:59

Munkaerőhiányt teremt a csökkenő cafetéria

A változások közel kétmillió embert érintenek. A cafetéria csökkentése miatt nőhet mobilitás, ami tovább fokozhatja a már most is komoly munkaerőhiányt.

Tiltakoznak a munkavállalók az ellen, hogy a cafetéria-elemek szűkítéséről szóló törvényjavaslatot változatlan formában fogadhatja el a parlament, azaz a kormány nem vette figyelembe a szakszervezetek javaslatait. Ezzel a dolgozók fizetésének csökkentéséről szavaznak a honatyák. Több mint 20 ezer cég ad cafeteriát a munkavállalóinak, a változások közel kétmillió embert érintenek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke kedden Salgótarjánban emlékeztetett arra, hogy a jogszabálytervezet vitájában a törvényalkotási bizottság ülésén nem kapott szót, így ezért nyílt levelükben szólítják meg a pénteki végszavazás előtt a döntéshozókat, hogy „ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében”. Azt is bejelentette, hogy kikérik majd a szavazási jegyzőkönyvet, így, ha februárban azt látják a dolgozók, hogy elvonták az iskolakezdési támogatást, az albérleti hozzájárulást, akkor tudják, hogy kik azok a képviselők, aki „ezt megszavazták, és elvették tőlük”.

A törvényjavaslat megemeli a munkáltatói hozzájárulások adóterheit, csupán a Széchenyi Pihenőkártya zsebeibe történő befizetésnél marad a kedvezményes adókulcs, a többi korábbi juttatás vagy megszűnik, vagy a bérekkel azonosan adóznak majd januártól.

Kordás László közölte: az érdekegyeztető tanácsban azt javasolták, hogy a kormány három ponton változtasson álláspontján: egyrészt maradjon meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetések kedvezménye, másrészt maradjon meg a határon belüli mobilitást segítő kedvezmény, a harmadikként pedig a diákhitel és az iskolakezdési támogatás kedvezményének megtartását kérték. 

A településüzemeltetésben dolgozó több, mint 10000 munkavállalót tömörítő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 Ifjúsági tagozata is úgy véli, hogy a cafetéria csökkentése kihathat az egyébként könnyebben mozduló és költöző fiatal munkavállalók mobilitási hajlandóságára és tovább fokozhatja a munkaerőhiányt. Már nem csak Nyugaton vagy a fővárosban, hanem az ország egész területére kiterjedően sincs és még inkább nem lesz köztisztasági járműkezelő, iparigép-kezelő, de már utcaseprő sem. A szakszervezet csatlakozik a MASZSZ kezdeményezéséhez.