A frissdiplomások könnyen elhelyezkednek

 

A frissdiplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség – jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán kedd este.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára azt mondta: a 2014 és 2016 között diplomát szerzők körében végzett felmérés szerint Magyarországon mintegy 85 százalék – az uniós átlagnál nagyobb – a friss diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési aránya. Ennél csak Csehországban magasabb, 90 százalék ez az arány. Horváth Zita kifejtette: ebben a 85 százalékban az egész ágazat, vagyis minden szak benne van.

A húzóágazatok közül az informatikát emelte ki, de általában a mérnöki területeken is jó az elhelyezkedési arány. Ezek mellett a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok.

Hozzátette, Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken. Köszönhetően többek között annak, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban – mondta Horváth Zita.