Vágólapra másolva!
A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára azt mondta, hogy a 2014 és 2016 között diplomát szerzők körében végzett felmérés szerint

Magyarországon mintegy 85 százalék - az uniós átlagnál nagyobb - a friss diplomások munkaerőpiaci elhelyezkedési aránya.

Ennél csak Csehországban magasabb, 90 százalék ez az arány.
Horváth Zita kifejtette, hogy ebben a 85 százalékban az egész ágazat, vagyis

minden szak benne van.


A húzóágazatok közül az informatikát emelte ki, de - mint hozzátette - általában a mérnöki területeken is jó az elhelyezkedési arány. Ezek mellett a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok.

Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni

- hangsúlyozta, majd kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken. Köszönhetően többek között annak, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban - mondta Horváth Zita.