Elrendelték Indiában a szent Teréz rendje központjainak felülvizsgálatát

Vágólapra másolva!
Az indiai kormány elrendelte a szent Teréz anya alapította Szeretet Misszionáriusai rend által működtetett központok azonnali felülvizsgálatát, miután július elején őrizetbe vették az egyik központ munkatársát, aki a gyanú szerint eladott egy gyereket.
Vágólapra másolva!

Az indiai kormány hétfői közleménye szerint Maneka Gandhi, a nők jogainak és a gyermekvédelem ügyeinek minisztere utasította a hatóságokat, hogy azonnal

vizsgálják felül a Szeretet Misszionáriusai rend által működtetett gyermekgondozó otthonok működését.

A rend szóvivője nem kívánt megjegyezést fűzni a kormány közleményéhez.

A kormány az után döntött erről, hogy július elején a hatóságok őrizetbe vették Anima Indvárt, aki a rend egyik menedékházában dolgozott a kelet-indiai Dzshárkhand szövetségi állam székhelyén, Ráncsiban. A gyanú szerint

eladott egy gyereket egy házaspárnak 120 ezer indiai rúpiáért (480 ezer forintért).

A rendőrség tájékoztatása szerint további három panaszt vizsgálnak.

A 2016-ban szentté avatott Teréz anya Nobel-békedíjas apáca által 1950-ben alapított rend kötelékében több mint 4500 misszionárius teljesít szolgálatot több mint 130 országban.