Bébibumm a magyar sztárvilágban - A gyönyörű tévés második kislánya is megszületett

Megszületett Al Ghaoui Hesna második kislánya és másik két sztárbaba.

al-ghaoui-hesna-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megszületett Al Ghaoui Hesna második kislánya. A riporter, külpolitikai újságíró, akinek éveken át futott nagy sikerrel Bábel című műsora a köztévén, egy fotóval tudatta, hogy hétfőn, július 16-án világra jött Zea. A Zea latin eredetű női név, a jelentése: kedves szemű. 

A negyvenéves riporter 2011 szeptemberében kötött házasságot kollégájával, Kara Ervinnel, akivel egy afganisztáni forgatás során ismerkedtek meg. Első kislányuk 2014 áprilisában látta meg a napvilágot. Ő is különleges és szép nevet kapott: a Neda arab név, azt jelenti, harmatcsepp.

 

Al Ghaoui Hesna mellett Balássy Betty énekesnő és Varga Feri énekes, a Megasztár szerelmespárja is gyermekáldásnak örülhet. Harmadik közös gyermekük, Miksa Bendegúz július 12-én született meg. A kisfiút már haza is vihették, ma az otthonukból posztoltak egy fotómontázst, melyen a hétéves Róza és a négy és fél éves Dániel is szemmel láthatóan örül a kisöccsüknek. 

Varnus Xavér is babázhat, az orgonaművész 54 évesen nagyapa lett, Kanadában élő kisebbik fia, Nick ugyanis megajándékozta első unokájával. 

Éppen éjjeli átszállásra vártam egy repülőtéren, amikor megérkezett Nick régen várt üzenete: „Szia Apa, 5 perce hivatalosan is nagypapa vagy. Ava a legszebb kislány, akit valaha is láttam! Szerető fiad, Nick” - mesélte a Borsnak a sztár, aki az év második felét biztosan Kanadában tölti. 

Kerényi Miklós Gábor ugyancsak nagyapa lett - a 67 éves rendezőnek immár négy unokája van. A Facebook-oldalán adott hírt a legkisebb csöppség érkezéséről. "Lassan összeépítem magam újra - s közben megszületett Dávid fiam harmadik gyereke-negyedik unokám Luca. Ez az élet rendje" - írta. Kero kisebbik fiának, a válófélben lévő Máténak is van egy gyermeke, Ádám, akinek az édesanyja Dancs Annamari színésznő. 

Szabó Zsófi kisfia jól megnőtt - Mendel huncut mosolyától te is elolvadsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük