Hosszú várólisták az egészségügyben: lenne rá egy megoldás

Ez ma a magyar egészségügy egyik legégetőbb problémája.

Azonnali orvosi vizsgálat
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szakorvosi ellátások területén az egyik legnagyobb probléma a betegek számára a hosszú várakozási idő az állami, és egyre inkább a magánszektorban is. 

Aki jelentkezett már bármilyen társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatásra, az pontosan tudja, hogy sokáig tarthat, mire az ember kézhez kaphatja az eredményt. Egy olvasónk megosztotta velünk a tapasztalatait.

A reménytelenség csapdájában

- Rák gyanújával kaptam az onkológián beutalót ultrahangra, még februárban, a rendelő telefonszámával, ahol időpontot kellett volna kérnem. Mivel azon a napon nem sikerült utolérnem őket, személyesen mentem időpontot kérni.

Fotó: Getty Images Hungary

Itt sem jártam sikerrel, nem tudtak felvenni az előjegyzésbe, ellenben kaptam egy másik telefonszámot. Kiderült, hogy július hónapban, öt hónappal később lenne időpont. Teljesen magamba roskadtam, hiszen akkor ezek szerint engem nem illet meg a tisztességes, időbeni ellátás? Megértek mindent, és toleráns vagyok az orvosokkal szemben, de mi történik, ha a késői vizsgálat miatt rosszabbra fordul az állapotom? Kit kérhetek számon?

A probléma sokak számára ismerős lehet, és erre utal a Union Biztosító 2017-es felmérése is, mely szerint 2014 óta 50-ről 65%-ra emelkedett azok aránya, akik félnek orvoshoz fordulni egy lehetséges jövőbeli betegséggel. Hiszen már egy egyszerű szakorvosi vizsgálatra is több hónapot kell várni, nem beszélve azokról a CT- és MRI-vizsgálatokról, melyek a súlyos betegségek időben történő felismerését segítik. Arról nem beszélve, hogy a beutaló napjától számítva 14 napon belül meg kellene lennie az MRI, illetve CT-eredménynek, ha rosszindulatú daganat gyanúja áll fent. Sajnos, ahogy a fenti történet is mutatja, hiába a jogszabály, ha nem tudnak eleget tenni ennek a kötelezettségnek.

Már magánrendelésre sem lehet bejutni gyorsan

Szintén a fent említett kutatásban olvasható, hogy három év alatt 5-ről 8%-ra nőtt azok aránya, akik kizárólag a magánegészségügyet veszik igénybe. Erről a témáról szó esett nemrégiben az RTL Híradóban is: eszerint egyre többen mennek magánorvoshoz, ami ráadásul egyre többe kerül. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ugyanakkor a magánegészségügy manapság nemcsak a tehetősebbek kiváltsága, egyre többen mennek magánorvoshoz a középosztályból és az alsó középosztályból is. Ezáltal már vannak olyan területek, ahol magánorvos igénybevétele esetén is egy-két hónapot is várni kell egy vizsgálatra - ilyen például az endokrinológia vagy az ortopédia.

Orvosi vizsgálat sorbanállás nélkül

A magán egészségbiztosítás mintegy védőhálóként segít a betegnek a gyógyulásra koncentrálni, lényege, hogy a biztosított havonta fizeti a megállapított díjat a biztosítónak, ami pedig szükséges esetben megszervezi a kivizsgálást és a kezeléseket. A helyszínről és az időpontról előre értesítenek, így a beteg várakozás nélkül, kulturált környezetben veheti igénybe a kívánt szolgáltatást.

- Az egészségbiztosítások, így az E.ON ÉletEnergia egészségbiztosítás is a megelőzésre, a váratlan helyzetekre való felkészülésre koncentrál. Ha egészségi gondja van valakinek, akkor nem kell azzal időt töltenie, hogy orvost keres, hanem ilyenkor fel tudja hívni ugyanazt a telefonszámot, ahol egyből segítenek - ha kell, csak tanácsadással, ha kell, akkor konkrét vizsgálatok leszervezésével.

Enyhébb tünet esetén nem kell gondolkozni, hogy vajon elmenjen-e emiatt orvoshoz, megéri-e a sorban állás, hiszen az egészségvonalon keresztül gyorsan segítenek. Ha pedig valamilyen kivizsgálásra van szükség, maximum öt napon belülre ott van a leszervezett időpont" - mondja Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. regionális kommunikációs szakreferense.

Ezt is szeretjük