eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
New York, 2016. május 4.Egy modell mutatja a Lesedi La Rona nevű gyémántot a Sotheby’s aukciós ház New York-i irodájában 2016. május 4-én. A 2015 novemberében Botswanában talált Lesed La Rona a valaha talált második legnagyobb színtelen gyémánt, amelyet az aukciósház június 29-én, Londonban bocsát árverésre. A különleges drágakő becsült leütési ára 70 millió dollár (kb. 19 milliárd Ft) körül lehet. (MTI/EPA/Justin Lane)
Nyitókép: Justin Lane

A gyémántot is eltöri a magyar találmány

Ismét a címlapra került külföldön a magyar kutatók teljesítménye.

A fullerén-kubán vegyületcsaládot több mint tíz éve alkották meg a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének munkatársai a szénből álló fullerének, és a kubán, azaz a kocka alakú szénhidrogén összekristályosításával. Az így létrejött szerkezet egy álló és egy forgó molekulából álló alrácsból épül föl.

A magyar kutatási eredményeket már akkor címlapon hozta a tekintélyes Nature Materials című folyóirat.

Az Index hírportál beszámolója szerint most ennek az anyagcsaládnak az egyik tagját vizsgálták meg újra svéd és kínai kutatókkal közösen a magyar tudósok, akiknek

a kísérletek során a gyémántnál is keményebb anyagot sikerült alkotniuk.

Ezt úgy érték el, hogy az anyagot extrém nagy, 36-45 gigapascalos nyomásnak tették ki. Ettől egy olyan amorf szénszármazék alakult ki, amelyben a roncsolódott fullerénekből álló egységek megőrizték hosszú távú rendezettségüket. Ezt a fullerének közé beépült kubán molekulák tették lehetővé, megakadályozták, hogy az amorfizálódott fullerén egységek térhálósodjanak.

Amikor az anyagot még nagyobb, 45 gigapascal nyomás alá helyezték, a nagy energiájú kubán molekulák is reakcióba léptek a szomszédos szénklaszterekkel.

Így egy olyan keménységű háromdimenziós hálózat jött létre, ami még a gyémánt nyomáscella felületét is behorpasztotta.

Az ilyen, amorf építőelemekből felépülő kristályos anyagok a szilárd testek új kategóriáját alkotják.

A mintákat az MTA Wigner FK SZFI-ből Kováts Éva és Pekker Sándor állította elő. A kutatási eredmények az Advanced Materials szaklapban jelentek meg.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×