Szoboszlai-műhely, Vidi, Fradi, korrekord – Csontos Dominik útja

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 14:31
null
Csontos Dominik (53) a gólja után fogadhatta a társak gratulációját (Fotó: Török Attila)
Mint ismeretes, a Ferencváros védője, a 2002 novemberében született Csontos Dominik szerdán góllal vette ki a részét együttese 3–0-s budafoki győzelméből – ezzel a 2020–2021-es idény legifjabb gólszerzője lett a labdarúgó NB I-ben. A védő öt éve nevelkedik az FTC-ben, előtte megfordult a Videotonnál és öt évig futballozott a Főnix-Gold FC korosztályos gárdáiban, Szoboszlai Zsoltnál. Hamarosan pedig az ifi BL-ben is megmutathatja magát, ahol több olyan játékos is pályára léphet majd, aki már szerepelt a Fradi első csapatában is.

Csontos Dominik a Budafok ellen játszotta a harmadik NB I-es meccsét a Ferencvárosban, ebben az idényben az elsőt, és rögtön gólt is szerzett azt követően, hogy a 37. percben a megsérült Lasa Dvali helyére pályára küldte őt Szerhij Rebrov. A 18 esztendős védő a Nemzeti Sport értékelése alapján a mezőny legjobbja lett, ráadásul a találatával rekordot is döntött, ebben az évadban eddig ő a legfiatalabb gólszerző az NB I-ben.

A 2002 novemberében, Székesfehérváron született védő a 2002. áprilisi születésű MTK-középpályás, Kata Mihály elsőségét szárnyalta túl, aki decemberben a DVTK ellen szerzett győztest gólt. A harmadik 19 év alatti gólszerző a Puskás Akadémia szélsője, Komáromi György, aki 2002 januárjában született, ő már kétszer is betalált ebben az idényben. A fiatalok teljesítménye azért is érdemel külön említést, mert az előző kiírásban például egy 19 év alatti gólszerző sem akadt az NB I-ben. Igaz, az azt megelőző, 2018–2019-es bajnokságban többen is voltak (Kiss Tamás és Tamás Nándor – Puskás Akadémia, Korbély Kristóf – DVTK, Zsóri Dániel – DVSC). A fradi.hu összeállításából pedig az derül ki, hogy a Fradi történetében eddig egyetlen védő (Berán József, 18 évesen és 47 naposan) tudott Csontosnál fiatalabb korban gólt szerezni az NB I-ben, míg a teljes korrangsorban Csontos a 14. az NB I-es ferencvárosi gólszerzők között (a listát Pataky Mihály vezeti, aki 1910 és 1927 között erősítette az FTC-t, ő 16 évesen és 278 naposan talált be az élvonalban).

Csontos 2008-ban a Videotonban kezdett el futballozni, majd a következő évben a fehérvári Főnix-Gold FC-hez szerződött, amelynél öt és fél évet töltött el, utána visszatért egy esztendőre a Vidihez, majd 2015-ben igazolt át a Ferencvároshoz. A Főnix Gold FC-nél mások mellett az azóta már 12-szeres válogatott Szoboszlai Dominikkal is együtt futballozhatott.

CSONTOS: ÉREZTEM, HOGY ELJÖHET AZ ÉN PILLANATOM
„Szerhij Rebrov azzal küldött pályára, próbáljak minél egyszerűbben játszani, hiszen elég hirtelen jött a beállás, nem voltam még bemelegedve. Az első pár passzra különösen figyeltem, hogy jól sikerüljön, és utána, hogy minél jobban tudjam segíteni a társakat. Izgultam egy kicsit, mert ebben az idényben még nem volt NB I-es meccsem, de valahogy éreztem, most eljöhet az én pillanatom. Örülök, hogy így lett és ezt egy góllal sikerült meghálálnom. Az elmúlt napokban Soroksáron edzettem, játszottam két edzőmeccsen is. Úgy volt, most is ott edzem, ám a meccs előtti napon szóltak, hogy szükség van rám” – nyilatkozta a mérkőzés után a fradi-hu-nak Csontos, aki a gólját születésnapos édesapjának ajánlotta. (A teljes videointerjú a cikkünk alján tekinthető meg.)

„Csontos Dominik játékintelligenciája már akkor is megvolt, amikor nálunk futballozott – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Főnix-Gold szakvezetője, Szoboszlai Zsolt. Ezért a középpályán szerepelt, sok gólt is szerzett. Akkor még fizikailag, izomzatban volt elmaradása, ebből adódóan a párharcok terén sokat kellett fejlődnie. Jó látni, hogy a Ferencvárosban tovább tudott menni a megkezdett úton, és most már az élvonalban is bizonyítani tud. A múlt héten a Budafok kölcsönjátékosaként gólt szerző Csonka András után ő a második tőlünk induló labdarúgó, aki be tudott mutatkozni az NB I-ben a Ferencváros színeiben. Ők a jó példa arra, hogy egy akadémia hogyan tudja továbbfejleszteni azt a tehetséget, aki az akadémiai képzést megelőző időszakban elsajátította a megfelelő technikai alapokat és hogyan juthat el egy olyan élcsapat első együttesébe, mint amilyen a Ferencváros. Nagy büszkeség ez egy olyan kis klubnak, mint amilyen mi vagyunk, és nemcsak a Ferencvárost említhetjük, hiszen Bolla Bendegúz és Szabó Levente révén a szintén élcsapat Mol Fehérvárban is vannak tőlünk indult játékosok, összesen már több mint harminc olyan NB-s futballista van, aki nálunk tanulta meg az alapokat.

Csontos Dominikról természetesen a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov is jó véleménnyel van.

„Még csupán tizennyolc éves, nagyon sok lehetőség rejlik benne, csak rajta múlik, hogy mit hoz ki magából. Örülök, hogy az első csapatban tud játszani, és meglátjuk, mit hoz számára a jövő” fogalmazott a budafoki mérkőzést követően a szakvezető.

Csontos Dominik hamarosan az ifjúsági Bajnokok Ligájában, hivatalos nevén az UEFA Ifjúsági Ligában is pályára léphet a Ferencváros U19-es együttesében. Mint arról beszámoltunk, a sorozatban a BL-csoportkörös ágon, az első csapat BL-csoportkörös szereplése révén érdekelt az FTC, és a szerdai sorsoláson a Lokomotiv Moszkvát kapta ellenfélül (a bajnoki ágon az ETO riválisa az albán Apolonia Fier lesz). A továbbjutásról egymeccses párharc dönt, amelyet március 2-án vagy 3-án rendeznek meg. A Fradi ifjúsági csapatában olyan fiatalok léphetnek majd pályára az oroszok ellen, mint a Csontoshoz hasonlóan idén már az NB I-ben is bemutatkozó, 17 esztendős Redzic Damir, a Magyar Kupában már gólt is szerző Katona Bálint,vagy a téli felkészülés során lehetőséget kapó Nagy Olivér.

„Csontos Dominikban nagy lehetőségek rejlenek, fiatal kora ellenére sem ijed meg az árnyékától, belső védőként és bal oldali védőként is szerepeltethető, mert a kellő sebessége is megvan. Ballábas belső védőből amúgy is kevés akad a piacon, így ha ilyen ütemben folytatódik a fejlődése, szép karrier előtt állhat – nyilatkozta megkeresésünkre a játékos menedzsere, Paunoch Péter, aki szerint az FTC-ben igenis van jövőkép a fiatalok előtt. – Úgy látom, a Ferencváros utánpótlásából egymás után kerülnek ki a tehetséges fiatalok, akik idősebbek között is rendre lehetőséget kapnak, akár az NB III-as csapatban, akár az NB II-ben, Soroksáron vagy az élvonalban, az első csapatban. Az idősebbek között említhetem például az U-válogatott Iyinbor Patrickot vagy a Mazzonetto ikreket, Alessiót és Nicolót, akik túlkorosként még az ifi BL-ben is szerepelhetnek. Egyénileg képzett labdarúgók alkotják a Ferencváros utánpótlását, ahol remek munka folyik, ezt egyre több futballista példája bizonyítja. Folyamatosan fejlődnek a fiatalok, és úgy vélem, a nemzetközi porondon is képesek lehetnek eredményekre.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik