szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Roma Önkormányzat azt kéri, senki se üljön fel a provokációnak, és maradjon távol a tüntetéstől.

Egyre jobban erősödik az ellenséges hangulatkeltés az ártatlan roma emberek és a romák többségével szemben, írta közleményében az Országos Roma Önkormányzat a múlt hét péntek hajnalban történt Deák téri gyilkosság utáni szélsőséges megnyilatkozásokra, illetve a csütörtöki Mi Hazánk-tüntetésre reagálva. Az ORÖ szerint azzal, hogy a párt és a hozzájuk csatlakozó szurkolói csoportok az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székháza elé szervezik a demonstrációt, rejtve arra utalnak, hogy az elkövető roma volt, és hogy a cigányok bűnözők, van "cigánybűnözés".

Az ORÖ szerint nem lehet kollektíven bűnözőknek beállítani közel egymillió embert, mint hogy szerintük az is bűn, hogy az „egyéni felelősség őszinte kimondása helyett, provokálnak egy egész népcsoportot”.

Véleményünk szerint Novák Előd és társai, valamint a pártvezér Toroczkai László hisznek abban, hogy a cigányellenességükkel, a cigányok hátán ők is felküzdhetik magukat a parlamenti képviselők közé, ami már eleve megcsúfolása lenne a parlamenti demokráciának, olyan választókat feltételezve, akik a magyar cigányokat gyűlölik”

- áll a közleményben.

Az ORÖ azt kéri, hogy az emberek ne dőljenek be a provokációnak, tartsák be a járványügyi szabályokat és maradjanak otthon.

Azt is közölték, hogy az Önkormányzat székházát kiürítik, tehát Toroczkaiék egy üres épület előtt demonstrálnak majd. A hvg.hu egyik olvasója arról számolt be, hogy két rendőrségi furgon is ott áll a székház előtt.

Az ORÖ közleményben hangsúlyozza, hogy az üres székház nem annak a jele, hogy félnek.

Ezekre a helyzetekre ki akarunk dolgozni egy olyan programot, ami működik is. Politikára, politikával kell válaszolni, nem erőszakkal!”

- közölték, hozzátéve, hogy sajtótájékoztatót is tartanak majd a témában.

Mi Hazánk a héten jelentette be, hogy kegyeleti megemlékezést tart május 28-án délután az Országos Roma Önkormányzat székháza előtt a Deák téri kettős gyilkossággal kapcsolatban. A rendőrség később azt közölte, hogy szabálysértést követ el az, aki veszélyhelyzetben, mint különleges jogrendben részt vesz a gyűlésen. Csütörtökön a párt elnöke, Toroczkai László közölte, hogy mindenképpen megtartják a megmozdulást.