„Nincs nekem már olyan sok hátra a politikában. Minden nap, amit magas polcon töltök, ráadás” – válaszolta Orbán Viktor a köztévében arra a kérdésre, mit gondol a jövőbeni politikai szerepvállalásáról. Mindez nem tegnap volt. Másfél évtized távlatából pedig már az is világos, hogy a 2005-ös nyilatkozata idején épp az ellenzékiek keserű kenyerén tengődő Orbán visszahúzódása csupán látszólagos, taktikai hátralépés volt. Arra szolgált, hogy elaltassa az ellenfeleit, és lecsendesítse a pártjában – akkor még létező – belső kritikusait. Valami hasonló történik e napokban is. Orbán formálisan lemondott ugyan a képviselőivel március idusán megszavaztatott különleges jogosítványairól (ezen időszak mérlegét Magyarország rovatunkban vonjuk meg), ám

hatalmi ambícióit nem adta le a Parlament ruhatárában a felhatalmazási kabátjával együtt.

Amit ráadásul bármikor vissza is vehet, hisz a járvány újabb támadása vagy a gazdaság helyreállítása még sokáig hivatkozási alapot teremthet a kegyúri jogok gyakorlására.

„Én már ki vagyok fizetve” – ezt is mondta Orbán az idézett interjúban, ám már akkor is csupán az éhségét leplezte. Mint Gazdaság rovatunk cikkeiből kiderül, a kormányfő üzleti énje, Mészáros Lőrinc újabb zsíros üzleteket hozott tető alá. Nemcsak a Budapest–Belgrád vasútvonal modernizálása gazdagíthatja a közös kasszát (a részletek tíz évre titkosítva), de a „pénznek nincs szaga” jeligére a felcsúti Zuckerberg a hulladékbizniszbe is beszállt. Ezzel újabb területen vált kulcsszereplővé, ahol a kormány piactorzító intézkedései révén a kiváltságosoknak garantált a profit.

„Nekünk nem a múltat kell megnyernünk, hanem a jövőt” – ezt is Orbán nyilatkozta már a 2010-es nagy visszatérése előtt, a feledés homályában hagyva, hogy egy időben maga is nagy-magyarországos matricával dekorált autóval furikázott. A miniszterelnöknek, aki a szíve szerint az egész Horthy-korszakot újrajátszaná, ezúttal még Trianon századik évfordulóján is a kezére játszik a járvány. Uniós csatái közepette elemi érdeke ugyanis a szordínós megemlékezés, minimalizálni a szomszédokkal való együttműködés útjában álló, történelmi traumákban gyökerező akadályokat. Pedig a centenárium – amelyhez kapcsolódó politikai elemzést, történészi értékelést, infografikát, történelmi adalékokat e heti lapszámunk több rovatában kínálunk – jó alkalom lenne a tisztázáshoz. Mert ha Trianon fájdalmas volt is,

nem lehet úgy élni, magyarnak lenni, hogy az egyik legfőbb mozgatórugó a múltban elszenvedett sérelem.

Ha az eszmék piacán könnyen vevőkre is találnak olyan varázsvesszős megoldások, mint Trianon revíziója, nemhogy esély nincs rá, az csak újabb igazságtalanságokat szülne. A kettős állampolgárság megadása sem oldott meg semmit – mert a természeténél fogva nem is oldhatott meg. Igaz, a célja nem is a „nemzetegyesítés”, hanem a Fidesz szavazótáborának növelése volt. Ám ha végre lélekben is le lehetne számolni az illúziókkal, a problémák talán egy másik síkon megoldódnának. Ehhez kínál kereteket az unió, amelynek köszönhetően 100 éve nem lehetett ennyire könnyedén mozogni, vállalkozni „Nagy-Magyarország” területén. Orbán azonban ennek a felépítménynek az alapjait támadja nap mint nap. Már csak a múltbéli tapasztalatok okán se tévesszen meg senkit, ha időnként visszavonulót fúj!

A szerző a HVG vezető szerkesztője