Megint szakított Channing Tatum és Jessie J

2020.április.6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Annak ellenére, hogy a 2019-es decemberi szakításuk után újra gyorsan összejött a sztárpár, és a korábbinál sokkal egyértelműbben felvállalták a kapcsolatukat, az újrázás nem tartott sokáig Jessie J és Channing Tatum számára.

Channing Tatum és Jessie J
Fotó: Getty Images

A válása után csaknem háromnegyed évvel kezdett újra komolyabb kapcsolatba a színész, és 2018 második felében már nem csupán pletykálták, de néhány közös fotóval bizonyították is, hogy Channing Tatum az énekesnő Jessie J-nek kezdett udvarolni.

A kapcsolatuk a tavalyi évben nagyon stabilnak tűnt, felbukkantak egymás közösségi posztjaiban. Az év végén, alig pár nappal karácsony előtt azonban hivatalosan jelentették be, hogy különválnak az útjaik. Utóbb azt lehetett hallani, hogy a szakítást Channing Tatum kezdeményezte, és Jessie J-t nagyon megviselte.

Jessie J krónikus fájdalmán a vegán étrend segített

Jessie J krónikus fájdalmán a vegán étrend segített

Azonban az énekesnőnek sokáig nem kellett keseregnie, hiszen még egy hónap sem telt el a bejelentés után, amikor már újra együtt voltak. A páros először jelent meg együtt nyilvánosan, és újabb szerelmes posztok jöttek. A fellángolás azonban úgy tűnik, hogy nem tartott sokáig. A páros útjai most újra különváltak, a People magazinnal nyilatkozó névtelen barátjuk szerint, Channing Tatum és Jessie J mindent megpróbált, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat, és legyen elég idejük egymásra, de belátták, hogy a kapcsolatuk nem működik.

Sűrűn felbukkantak egymás Instagram-oldalán:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez a legegészségesebb tej, amiből csak ihatsz

Ez a legegészségesebb tej, amiből csak ihatsz

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője