szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyezményre hivatkozva marasztalták el többször is a magyar államot, a KDNP a jelek szerint gyorsan kezelné a problémát.

El kell gondolkodnunk azon, hogy a strasbourgi bíróság hatályát felfüggesztjük-e Magyarországon, az emberi jogok helyzete enélkül is biztosított.

Így fogalmazott Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka csütörtökön a parlamentben, a börtönkártérítések felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában. A képviselő erősen nyitott: azt mondta, "bűz van Strasbourgban", a bíróság precedens ítéleteivel támogatta a börtönbizniszt, magyar bíróságokkal együtt a bűnözők oldalára állt.

Szerinte ez nem előremutató európai joggyakorlat. A bíróság ellen érvelve felhozta a bangladesi menekülteknek megítélt kártérítést is, és azt mondta, a börtönkártérítésének felfüggesztése, illetve a migrációs fenyegetettség miatt át kell gondolni a bíróság hatályának felfüggesztését.

A strasbourgi döntések sértik az állam kompetenciáját, az ítéletek mögött globális csoportok érdekei húzódnak meg – mondta.

Éppen ezért szerinte

itt az idő, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásáról, vagy bizonyos pontjainak felfüggesztéséről gondolkodjon el a kormány.

A Vejkei által hivatkozott egyezmény harmadik cikke mondja ki,

senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.

Ennek megsértése miatt ítélte meg az Európai Emberi Jogok Bírósága a börtönkártérítéseket, de az egyezményre hivatkozva perelték be az államot a menekültekkel szembeni bánásmód miatt is.

Moszkva felmondhatja az Emberi Jogok Európai Egyezményét

Moszkva nem zárja ki, hogy kilép az Európa Tanácsból (ET), és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét abban az esetben, ha nem születik kompromisszum Oroszország tagságáról az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE) - közölte Ivan Szoltanovszkij, Oroszország állandó ET-képviselője a RIA Novosztyi hírügynökség által vasárnap közreadott nyilatkozatában.