szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A német csapat edzője szerint megérdemelték a győzelmet. José Mourinho az eredménybe kapaszkodik.

Az RB Leipzig úgy nyert a Tottenham Hotspur vendégeként a nyolcaddöntős párharc első felvonásán, hogy az összecsapás nagy részében ellenfele fölé nőtt, kontrollálta a játékot. A csapat vezetőedzője, Julian Nagelsmann a meccs után arról beszélt, hogy a kilencven perc során csupán egy nagy helyzetük volt a hazaiaknak. „Ezt leszámítva kezünkben tartottuk a mérkőzést, az első félidőben nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, nagyon éretten futballoztunk. A fiatalokból álló csapatok néha türelmetlenné válnak, mert úgy érzik, hogy már gólt kellett volna szerezniük, különösen idegenben, de mi türelmesek maradtunk, nem akartuk túljátszani a dolgokat, és jól kontrolláltuk a Tottenham ellentámadásait” – összegzett az edző.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy a második játékrész második felében, Lamela és Ndombélé beállása után a londoni csapat mindent egy lapra feltéve rohamozott, ők pedig kissé tompává váltak, mert addig sokat dolgoztak. „A Spurs mindent beleadott, Gulácsi Péter pedig két nagy védést mutatott be (videó), de összességében megérdemelt győzelmet arattunk” – magyarázta. Egyúttal óvatosságra intett, mondván, ez csak az első mérkőzés volt, a másodikon is hasonló színvonalon kell futballozniuk.

Gulácsi sokat tett a Leipzig győzelméért, nagyot nyert az Atalanta

A Leipzig története első nyolcaddöntős fellépése alkalmával egygólos előnyt szerzett a tavaly döntős Tottenham Hotspur vendégeként.

Gulácsi, a magyar válogatott kapusa a védéseit illetően az M4 Sportnak úgy nyilatkozott: „Ez egy olyan szint már, ahol az ilyen kis extrákra szüksége van egy csapatnak. A srácok előttem sokat segítettek, nagyon sokat levédekeztünk. Az első félidőben egy helyzete volt a Tottenhamnek, a végén meg pár szabadrúgásból voltak veszélyesebbek, de alapvetően a csapat védekezése nagyon jó volt.”

Gulácsi – 2007 óta az első magyar labdarúgó, aki kezdőként lépett pályára a BL kieséses szakaszában – hozzátette: a visszavágón sem számít kevesebb feladatra, mint hangsúlyozta, biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz.

José Mourinho, a hazaiak kétszeres BL-győztes portugál mestere elsősorban az eredménybe kapaszkodik. „Ami miatt úgy gondolom, hogy a továbbjutás még lehetséges, az az eredmény. Az 1–0, az 1–0, nem 10–0, a párharc így nyitott. Nem a miénk lenne az első csapat, amelyik otthon kikap 1–0-ra és utána továbbjut. Ami miatt még bízom ebben, az a játékosaim hozzáállása, mentalitása, az, ahogy nemcsak játékosként, hanem emberként és csapatként viselkednek” – értékelt a vezetőedző. A csapat hiányzóira utalva úgy fogalmazott: „Amit mindenképpen garantálhatok, az az, hogy bár nem tudom, kivel, de odamegyünk, és küzdeni fogunk”.

A Spurs sztárcsatára, a korábban megsérült Harry Kane áprilisig nem játszhat, és a héten derült ki, hogy másik kiemelkedő gólszerzőjének, Szon Hung Minnek eltört a karja, emiatt sokáig nem lesz bevethető, Mourinho szerint ebben az idényben már nem is tér vissza a pályára.