Megfőzött 5000 liter vizeletet, hogy aranyat csináljon, de egészen mást fedezett fel

Ma már hiába tűnik bájos hóbortnak a bölcsek köve vadászata, meglepően fontos dolgokat köszönhetünk azoknak a tudósoknak (alkimistáknak), akik az örök élet elixírjét és a minden fémet arannyá változtató követ keresték. Így jutott el az emberiséghez a tudományos módszer (Roger Bacon), ők jöttek rá, hogy a levegő nem egy elemből áll (Michał Sędziwój), de még Sir Isaac Newton is írt könyvet a témában.

Az örök, de legalábbis gazdag élet titkát kutatta Henning Brand is. 1630-ban született Hamburgban, de ezen kívül nem sokat tudunk róla. A harminc éves háború vége felé belépett a seregbe, majd miután leszerelt, felcsapott üvegfújó inasnak. Dolgozni nem sokat szeretett, de szerencséje volt, mert jól házasodott: felesége mellé akkora hozomány járt, hogy Brand felmondhatott, és az igazán fontos dolgoknak szentelhette az életét: a bölcsek kövének és az alkímiának.

Ahogy festőknél gyakran az alapján határozunk meg alkotási korszakokat, hogy hol éltek, úgy Brandnál is jól elhatárolható korszakok vannak – bár nála a házastársakkal jött a változás. Első felesége pénzét hamar felélte, de ez nem volt nagy gond, mert szegény Brandné hamar meg is halt, így az alkimista újraházasodhatott. El is vett egy gazdag özvegyet, a pénzéből felállított egy labort, mostohafiát beállította segédnek, és elkezdte Dr. Brandnak hívni magát.

A jó doktort lenyűgözte a víz, hiszen az ad nekünk életet, tehát köze lehet a bölcsek kövéhez, amiből pedig az örök élet elixírje fakad. Ezt azzal a másik elméletével is összekötötte, hogy az emberbe kerülő input nagyban különbözik az outputtól (gondoljunk bele abba, hogy jön ki belőlünk a sima víz vagy étel), tehát az emberi test is mágikus.

1. Víz=mágikus
2. Emberi test=mágikus
3. Víz*Emberi test=Vizelet
4. Tehát vizelet=mágikus²
5. Mágikus²=bölcsek köve=örök élet, ingyen pénz

Egy 1630-ban írt alkimista könyv meg is erősítette: Strasbourgi F. T. Kessler egy receptjében azt írja, hogy bármilyen egyszerű fémet arannyá lehet változtatni timsó, kálium-nitrát és vizeletkoncentrátum összekeverésével. Brand valószínűleg ekkor szerethetett bele a vizeletbe, aminek kutatása meghatározta hátralévő életét.

Először a saját vizeletével kísérletezett, de az nyilván kevés egy embernek, aki a folyékony aranyat szilárddá akarja változtatni. Karrierje során állítólag 5-6 ezer liter vizeletet használt fel, amit eleinte a családjától és barátaitól, majd valószínűleg a seregtől szerzett be. Sajátos logikája alapján a sörivók vizeletét szerette a legjobban, hiszen annak a sárga színe a hőn áhított nemesfémre emlékeztette.

Az alkímia egyik fontos alappillére lehet, hogy nem szabad élvezni, mert Brand a vizeletet kint hagyta a napon. Aki volt már egy apró pincekocsma koedukált wc-jében, az tudhatja, milyen szaga lehetett a megmaradt anyagnak, amit Brand több hét napoztatás után felforralt, és addig főzött, míg sűrű sziruppá nem állt össze. Ezt tovább hevítette, míg egy piros olajos réteg nem keletkezett a felszínén, amit eltávolított. Meleg után jött a hideg, a pincéjében addig hűtötte az anyagot, amíg az fekete nem lett. Az alján felgyülemlő sós réteget kidobta, a fekete trutyit összekeverte a piros olajos anyaggal, és ezt felhevítette, majd egy lombikban lepárolta.

Az üveget fénylő gáz töltötte meg, ami szintén fénylő, fehér folyadékként csöpögött le. Amint a folyadék oxigénnel érintkezett, lángra kapott, és fokhagymaszaggal égett.

Ugyan ő ezt akkor még nem tudta, de úgy kapott foszfort, hogy a vizeletben található foszfátok magas hő hatására reakcióba lépnek szénnel, amiből szén-monoxid képződik. Ahogy a foszfát elveszíti az oxigénjét, foszfor lesz belőle, ami magas hőfokon gáz-, alacsony hőmérsékleten pedig szilárd halmazállapotú. Ma már azt is tudjuk, hogy teljesen felesleges volt hetekig napoztatni a vizeletes kádakat, csak annyit ért el vele, hogy büdösben kellett dolgoznia. Ott azonban hibázott, hogy az alsó sóréteget eltávolította, mivel abban csapódik le a vizelet foszfátjának nagy része. Ha azt is megtartotta volna, akkor 46 liter emberi vizelet helyett csak 9-re lett volna szüksége egy gramm foszfor előállításához.

Mivel fényes volt és különleges, Brand azonnal elhitte, hogy rátalált a bölcsek kövére. Az elemnek a görög phosphorus nevet adta (phos=fény, phoros=hozó). Hat évig féltve őrizte a felfedezése titkát, mert nem akarta, hogy valaki lenyúlja, vagy rossz kézbe kerüljön.

Folytatta a kísérleteit, és rájött, hogy az új anyag vízben tárolható, de arra is, hogy szabad levegőn néha magától lángra kap. Csinált belőle lámpást és éjszakai tintát, de valahogy aranyat nem sikerült elővarázsolnia.

Természetesen ez alatt a hat év alatt felélte második felesége vagyonát is, így mivel nem volt semmi haszna a felfedezésének (értsd: nem csinált ólomból aranyat – az a nyomda volt) úgy döntött, eladja a phosphorust. A korabeli vegyészek között hamar lelkes közönségre talált, és Johann Kunckel felajánlotta, hogy felvásárolja a teljes készletét. Később komoly licitálás ment az eljárásért, és végül Brand eladta az emberi vizelet feldolgozásának receptjét, majd lassan eltűnt az alkimisták világából. Kora 18. századi halála után a neve is hamar a feledés homályába veszett volna, de hála a felesége és ismerősei levelezésének, ma már tudjuk, kinek köszönhetjük a foszfor felfedezését.