szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kuna Tibor havi 48 ezer forintért lakik egy 74 négyzetméteres ingatlanban.

Jutányos áron bérel önkormányzati lakást Kuna Tibor egykori kormányközeli üzletember. Szijjártó Péter külügyminiszter barátja a budai Vár szívében lévő Úri utcában egyik műemléképületben lakik – derítette ki a 24.hu.

A portál a Budavári Önkormányzattól kikért közérdekű adatok alapján azt írja, hogy az üzletember 2018 nyarán – még a kerület fideszes vezetése idején – lakáscserével jutott hozzá a 74 négyzetméteres lakáshoz, amit havonta 48 ezer forint bérel. Az Opten cégadatbázis adatai szerint tavaly november óta a hivatalos lakcíme is itt található.

A 24.hu kiderítette, hogy Kuna egy XVIII. kerületi, 67 négyzetméteres lakást adott az önkormányzati ingatlanért cserébe, ám a tulajdoni lap szerint azt a csereszerződés aláírását követő napon vissza is vásárolta az új (ideiglenes) tulajdonosoktól. Vagyis a cserét csak papíron bonyolították le.

Az önkormányzat tájékoztatása és a földhivatali adatok alapján Kuna Tibor 2018. június 5-én kötött lakáscsere-szerződést az Úri utcai ingatlanra, amihez az önkormányzat hozzájárult, június 6-án pedig már ismét az ő tulajdonában volt a cserealapként biztosított XVIII. kerületi lakás.

A portál kereste Kunát, de nem tudta elérni.

Bayer Zsolt publicista még ennél is olcsóbban, havi 32 ezer forintért bérel lakást a budai Várban, ugyanígy lakáscserével.