COVID-19 – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 23:43

Hogy nagy a baj, eddig is sejthető volt, ám most már biztosak lehetünk benne: a koronavírus (COVID-19) beférkőzött azok tudatába is, akiket általában nemigen érdekel az emberi oldal, hiszen van az a pénz...

Aktuálisan a Formula–1 Kínai Nagydíjának elhalasztása a bizonyíték. Perdöntő. Elegendő, ha csak visszalapozzuk az autós világcirkuszban részes országok esztendőről esztendőre közzétett statisztikáit arról, mekkora haszonnal jár egy-egy hétvége, s máris látjuk, hol tartunk.

És ez csak a leglátványosabb argumentum, legalábbis a sport oldaláról. Persze, lévén szó egészségről, járványról, miközben a megelőzésre, megfékezésre nincs hiteles, egyedül üdvözítő módi, a helyzet enyhén szólva is veszélyes. Nem véletlen, hogy a márciusi győri női kézilabda olimpiai kvalifikációs tornára Kazahsztánnak kell beugrania Kína helyett, ahonnan száműztek jó néhány versenyt. Mondanám, hogy jobb félni, mint megijedni, de egyrészt – ez régi mániám – a félelemnél nincs rosszabb, másrészt pedig eléggé megijedt a világ a Kínából (is) érkező hírek, adatok kapcsán.

Kapaszkodunk a különféle jóslatokba, van, amelyik szerint március végére lecseng a járvány, más elképzelés szerint csak a nyáron. Amikor ugyebár olimpiát rendez Tokió, és...

Képtelenség folytatni, egyrészt a játékok megnyitója még odébb van, másrészt a járvány már csak olyan, hogy egyik napról a másikra változhat a helyzet. Egyelőre abban biztosak lehetünk, hogy a rendezők a rájuk jellemző alapossággal járnak el, az pedig hivatalos, hogy a NOB még csak nem is gondol arra, hogy elmaradjon a nyári olimpia.

Egyetértek azokkal a szintén hivatalos állásfoglalásokkal, amelyek szerint a legnagyobb veszélyt az esetleges pánik jelenti, ám aligha véletlen, hogy a rémület egyáltalán szóba került. Már csak azért is, mert még a leghozzáértőbbek sem tudják, mitől ennyire ragályos a koronavírus okozta betegség. Az pedig több mint tanulságos, hogy az áldozatok között van Li Ven-liang, a szemorvos, aki még december végén az elsők között próbálta meg figyelmeztetni kollégáit a járvány veszélyére, ám nem járt sikerrel, olyannyira, hogy a hatóságok rémhírterjesztés miatt előállították.

Szerencse, hogy nem népmesét írok, mert akkor illene tanulsággal szolgálnom, az ugyanis nem új, hogy nincs az a pénz, amely képes szembeszállni a természettel, majdnem azt mondtam, a sorssal.

De tudják mit, mondom. Tőlem ennyi telik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik