Korda a legjobb magyar, Szalay betegen is száguld Kapuváron

Vágólapra másolva!
2012.05.12. 23:13
null
Szalay Balázst a betegsége kissé akadályozza a száguldásban
Címkék
Aki azt állítja, nem volt változatos a küzdelem a kapuvári tereprali ob-futam második napján, hazudik. Noha az élen péntek óta nem változott a helyzet – a magyar licenccel versenyző cseh Miroslav Zapletal hatékonyan védi a várát –, volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Délelőtt verőfényes napsütésben, délután szélben és borús időben száguldott a mezőny: egy hepehupás pályán (amely kirázta az ember fogából a tömést) és egy tempós, technikás szakaszon.

Zapletal a Hummerrel szinte szárnyalt (csakúgy, mint csapattársa, Zdenek Porizek), mögöttük legjobb magyarként Korda Erik és Czeglédi Péter száguldott. „Rettenetesen kemény napon vagyunk túl – szétrázott az autó, egyetlen tagom sincs, amely ne fájna. Zapletal gyorsabb, mint mi, de százötven kilóval könnyebb is az autója, ráadásul mi az utolsó szakasz nagy részét defekttel teljesítettük” – mondta Korda, aki jókorákat ugratott a bányában – a közönség nagy örömére.

Nemkülönben Szalay Balázs, akit nagyon inspirál, ha szurkolnak neki, úgyhogy ahol nézőket lát (márpedig a bányában voltak bőven), ott rááll a gázra. Más kérdés, hogy ezen a hétvégén nincs topformában, pénteken este lázas is volt, és folyamatos orrfújás közben kevésbé lehet száguldani... Ehhez képest a negyedik hely nem rossz, sőt. A keresztbeverések miatt az összetettben még vezető pozíciót is eredményezhet a futam zárásakor. Persze messze még a vége.

Tudja ezt Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán is – a párosnak az volt a célja, hogy a magyar értékelésben a legjobbak között legyen, ez sikerült is, jelenleg a harmadik. Mégsem ugrik ki az overalljából örömében, mert az autójának nem fekszenek a pályák: „Nem az a bajom, hogy fáj a kezem, hanem hogy ennél gyorsabban akkor sem tudnék menni, ha nagyon akarnék” – mondta Lónyai, aki azért a helyezésével elégedett.

A verseny vasárnap három szelektív szakasszal ér véget.

TEREPRALI XLAVINA RÁBAKÖZ-KUPA, AZ OB 2. FUTAMA
ABSZOLÚT SORREND 6 SZELEKTÍV SZAKASZ UTÁN
1. Miroslav Zapletal, Marton Maciej (cseh, Hummer) 2:33:49
2. Porizek, Sykora (cseh, Hummer) 3:48 p h.
3. Korda, Czeglédi (RTL Motorsport Klub, Nissan Pickup) 4:08 p h.
4. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 6:08 p h.
…7. Lónyai, Garamvölgyi (Gar-Zone Racing, Nissan Pickup) 24:39 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik