Női kézi: Ausztriával és Svájccal pályázunk a 2024-es Eb-rendezésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 14:41
null
Magyarország házigazdaként lehet ott a 2024-es Európa-bajnokságon (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európai Kézilabda-szövetség hivatalos közleményben jelentette be, hogy három pályázat érkezett a 2024-es női Európa-bajnokság rendezésére. Oroszország mellett Magyarország Ausztriával és Svájccal közösen pályázik, míg Csehország Lengyelországgal és Szlovákiával.

 

Ahogy azt korábban megírtuk, Magyarország már a nyáron jelezte érdeklődését a rendezés iránt az EHF-nek. A végrehajtó bizottság ülésezett pénteken, és kihirdette, hogy Magyarország Ausztriával és Svájccal közösen kandidál a 2024-es Európa-bajnokság – amely az első 24 csapatos Eb lesz – rendezésére. A vetélytársak Oroszország, valamint a cseh-lengyel-szlovák közös pályázat.

Hazánk rutinos rendező: 2004-ben is Magyarország adott otthont a női kézilabdázók kontinenstornájának, 2014-ben Horvátországgal közösen rendeztünk. A 2024-es pályázatban az szerepel, hogy a csoportkört a svájci Baselben, az ausztriai Innsbruckban és Debrecenben bonyolítanák, míg az egyenes kieséses szakaszt Budapesten és Debrecenben – olvasható az EHF közleményében. A döntőt az újonnan épülő csarnokban (amelyet 2021-ben adnak át) rendeznék a fővárosban.

Oroszország négy várossal, Moszkva, Rosztov-Don, Krasznodar és Szentpétervár bevonásával pályázik, míg a cseh, lengyel, szlovák hármas hét várossal, Wroclawval, Katowicéval, Krakkóval, Ostravával, Pozsonnyal, Somorjával és Besztercebányával nyerné el a rendezést.

Októberben és novemberben bejárja a helyszíneket az EHF, és november 21-én jelenti be, melyik ország(ok) rendezheti(k) a 2024-es Európa-bajnokságot.

„Úgy vélem, nagyon színvonalas pályázati anyagot nyújtottunk be, amelynek értelmében 2-2 csoport küzdelmeire kerülne sor mindhárom országban, hazánkban Debrecen és Budapest adna otthont a meccseknek, a középdöntők és a döntő hétvége helyszíne pedig már csak Magyarország lenne – emelte ki Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára, az EHF Végrehajtó Bizottságának tagja az mksz.hu-n. – Fantasztikus volna, ha 2004 és 2014 után 2024-ben is vendégül láthatnánk Európa legjobb női csapatait, ugyanakkor kiemelkedő pályázatot adtak le a vetélytársak is.”

„Ne feledjük, hogy Oroszország még soha nem rendezhetett Európa-bajnokságot, és hasonló cipőben járnak a csehek is, a lengyelek egyszer rendeztek férfi Eb-t, a szlovákok pedig – Magyarországgal együtt – 2022-ben lesznek először a férfi torna házigazdái. Nyilvánvalóan tudja az európai szövetség, hogy jó rendezők vagyunk, ezt az elmúlt években számos nemzetközi esemény alkalmával bizonyítottuk. Ausztriában januárban férfi kontinensviadal lesz, mindez lehet előny, nem csupán a know-how szempontjából, de azért is, mert semmilyen komolyabb infrastrukturális beruházásra nem lesz szükség. Persze akár úgy is gondolkozhat az EHF, hogy új országoknak ad esélyt, új piacokat kíván bevonni az Európa-bajnokság, mint márka építésébe. A közös pályázatunk jelszava a »Stronger together«, azaz – akárcsak egy kézilabdacsapat – együtt erősebbek vagyunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik