Több mint négy évtized után visszatér Belgrádba Marina Abramovic

Kultúra, 2019.09.20

Negyvenhárom év után tér vissza szülővárosába, Belgrádba Marina Abramovic performanszművész, akinek szombaton nyílik kiállítása a szerb fővárosban.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről.

A performansz műfajának "királynője" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint "végleg".

A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A kortárs performanszművészet legnagyobb hatású alakjai között számon tartott Marina Abramovic a kiállítás szervezésekor a szerb sajtónak azt mondta: majdnem fél évszázad után van ismét önálló kiállítása Belgrádban, amit nagy dolognak tart, hiszen szeretné megmutatni az azóta felnőtt generációknak is, hogy mivel is foglalkozott az utóbbi időben.

Marina Abramovic Belgrádban született 1946-ban, a belgrádi Művészeti Akadémián tanult festészetet, majd elhagyta Jugoszláviát, mert úgy vélte, a kommunista országban nincs jövőjük a művészeteknek. A neve művészi körökben évtizedek óta fogalom, ám széles körben talán 2010-ben vált ismertté, amikor A művész jelen van címmel a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) rendezett igazi szenzációnak elkönyvelt életmű-kiállítást, és a múzeum nyitvatartási idejében két és fél hónapon keresztül vörös, zárt hosszú ruhában, rezzenéstelen arccal ült egy asztalnál, a látogatók pedig leülhettek vele szemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!