Színházak éjszakája – Színes színielőadások Nyíregyházán

Színházi kulisszajárás, a próbafolyamat megtekintése és gyorsöltözési játék várja a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

A teátrum társulata ezen az estén Claude Magnier Oscar című bohózatát tűzi műsorra, de már az előadás alatt elindul a színházi kulisszajárás első turnusa – közölte a színház az MTI-vel.

Az előadás miatt erről lemaradók egy második, immár a színészek által vezetett túrához csatlakozhatnak, amelyen például Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Horváth László Attila, Gulácsi Tamás, Kosik Anita és Gyuris Tibor közreműködésével a nagyszínpadon egy zenés előadás, a Krúdy Kamarában pedig egy prózai műfajú darab interaktív próbafolyamatát mutatják be az érdeklődőknek, akik ily módon maguk is részt vehetnek majd egy előadás születésében. A felkészülés befejezésével a nézőből lett színészjelöltek a nagyszínpadon mutatják be a zenei és a prózai produkciót a színészek és az eseményre regisztrált többi néző előtt.

A program ideje alatt színház büféjében színművészekkel közös fotókészítés és gyorsöltözési játék is várja az érdeklődőket, az estét – színházi dallamok kíséretében – evés-ivás és anekdotázás zárja. A programra előzetes bejelentkezés szükséges, regisztrálni a www.moriczszinhaz.hu oldalon, a színház közösségi oldalán, valamint szervező- és jegyirodájában lehet.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com