Nyugodtan készülhetnek a tokiói olimpiára a Lőrincz testvérek

Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Korpási Bálint
Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor és Korpási Bálint hazaérkezése a kazahsztáni vb-ről
Vágólapra másolva!
Nyugodtan készülhetnek a jövő évi tokiói olimpiára a Lőrincz testvérek, akik a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet szereztek a kötöttfogásúak között.

Az M4 Sport pénteki Sporthíradójában a 77 kilogrammos súlycsoportban világbajnok Lőrincz Tamás elmondta: tavaly, a budapesti vb-n jobb erőben érezte magát, idén több sérülés és betegség is hátráltatta a felkészülését, ezért Kazahsztánban "csak" az ötkarikás kvalifikáció reményében indult, nem érezte, hogy ebben benne lenne egy aranyérem.

Hozzátette: a vb-n az első mérkőzései voltak nehezebbek, a fináléban, a svéd Alex Bjurberg Kessidis elleni összecsapáson tudta, mire számíthat, ugyanis riválisával többször is együtt edzőtáboroztak. Megjegyezte, bízott benne, hogy meg tudja lepni ellenfelét egy fordított emeléses helyzetből és így is lett, de szinte el sem hitte, hogy technikai tussal győzött.

Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor és Korpási Bálint hazaérkezése a kazahsztáni vb-ről Forrás: Róth Tamás

A 87 kg-os súlycsoportban második Lőrincz Viktor arról beszélt, hogy az aranyért utazott a világbajnokságra, erre tette fel az egész évet. Elárulta: még mindig beugrik neki egy-egy jelenet, hogy min ment el az ukrán Zsan Belenyuk elleni döntő, amelyet ellenfele intésekkel nyert meg 2-1-re. Kiemelte, hogy az apró hibákat ki kell javítani a jövő évi olimpiáig.

Azt mindketten megjegyezték, hogy bár a kvótákat Magyarországnak szerezték, ötkarikás indulásuk várhatóan nem kerül veszélybe, ezért nyugodtan készülhetnek Tokióra és a jövő évi kvalifikációs versenyeket akár "popcornnal a kezükben" nézhetik végig, mindent a felkészülésnek rendelhetnek alá.