Uniós források

Elindult a program: 40 ezer forintot kaphatnak havonta a kisgyermekes szülők

MTI
|
Portfolio
Megkötötték az első szerződéseket a kisgyermekek bölcsődei elhelyezését megkönnyítő, uniós forrásból és magyar költségvetési pénzből együttesen finanszírozott támogatásra, és már az ezret is meghaladja a regisztrált érdeklődők száma - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Bodó Sándor elmondta: a várakozások szerint a legtöbben a kisebb településekről és Közép-Magyarországról jelentkeznek a programra, hiszen az előbbiekről a bölcsődei ellátás sokszor hiányzik, Budapesten és környékén pedig a szükségesnél kevesebb a férőhely. A kormány augusztus elején jelentette be, hogy havonta akár 40 ezer forint támogatást kaphatnak a munkába visszatérő szülők, ha a 20 hetesnél idősebb gyermeküket napközben családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A juttatásban azok részesülhetnek, akiknek a lakóhelyén nincs bölcsődei ellátás, vagy nincs elég férőhely. Egy szülő több gyermek után is pályázhat.

A támogatást a bölcsődei díjhoz nyújtott hozzájárulásként biztosítja a kormány 2022-ig, amikorra 70 ezer új bölcsődei férőhely jön létre. A támogatási kérelmet augusztus 9. óta nyújthatják be a szülők elektronikus úton a Magyar Államkincstárhoz.

Elindult a program: 40 ezer forintot kaphatnak havonta a kisgyermekes szülők
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Orbán: az e-autózás éllovasa lesz Magyarország