szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elegük lett a késésekből, a minőségből, a MÁV állapotából.

Petíciót adtak át a MÁV vezetőinek több civil Facebook-csoport képviselői szerdán - írja az Index. A küldöttek az utóbbi időben tapasztalt minőségromlást kifogásolják, elsősorban a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon, illetve más agglomerációs járatokon.

Példaként említik, hogy a Monor-Budapest járat esetenként 10-15 perceket késik a 34 perces úton, de van, hogy kétszeres a menetidő. Mivel ezekkel a vonatokkal sokan munkába járnak, a késés veszélybe sodorja a megélhetésüket, korábbi indulás mellett viszont nem tudják iskolába és óvodába vinni a gyerekeiket.

Akadnak problémák az utastájékoztatással és a személyzet viselkedésével is. A tiltakozók felróják emellett a légkondicionálás hiányát, ami miatt 40 fok is lehet a vagonokban.

A MÁV sajtóosztálya az Indexnek azt mondta, 6 milliárd forintot csoportosítanak át a kritikus szakaszok minőségjavítására, illetve hamarosan szolgálatba állnak az emeletes KISS motorvonatok. Szeptemberben a vállalat lakossági fórumot szervez a tervek ismertetésére.