szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Maguk a fideszesek ütik és karmolják egymást, de egyelőre nem világos, ki bántalmazott kicsodát.

Riportot közöl a Békés megyei Füzesgyarmat fideszes belügyeiről a Magyar Narancs. A hetilapot a volt helyi Fidesz-elnök, Kovácsné Czeglédi Mária Tünde kereste meg leváltásának szomorú történetével.

Kovácsnét saját állítása szerint a füzesgyarmati - szintén fideszes - polgármester puccsolta meg, amihez kétséges jogállású párttagok szavazatát használta fel. Amikor ezt Kovácsné megpróbálta megakadályozni, tettlegesen vették el tőle az íveket, és ezután szabálytalanul váltották le a helyi Fidesz éléről. Utóda Bere Károly, a polgármester lett, őt vádolja Kovácsné lökdösődéssel, feleségét pedig azzal, hogy elvette tőle a papírjait, és azután azokat magasra tartotta, így a volt elnök hasztalan ugrándozott értük.

Bere Károly ezzel szemben azt mondta a Narancsnak, hogy pont Kovácsné lökdösődött, továbbá csuklót csavargatott. Bere szerint a tisztújítás szabályosan zajlott, és a csoport azóta is jogszerűen működik. Elődjét egyben civakodó és összeférhetetlen embernek nevezi.

Kovácsné kilépett a Fideszből, és függetlenként indul az önkormányzati választáson.

A teljes dráma a csütörtöki nyomtatott Narancsban olvasható el.

Kép: Kovácsné és Bere Károly a Facebookon, amikor még nem lökdösődtek.