Amikor Magyarország mellett döntöttünk, azért idegesek voltunk

Akik nem bírták elviselni a 2018-as Örökséget - azért, mert túl félelmetesnek tartották, vagy éppen azért, mert nem eléggé volt nekik az -, azok még jobban gondban lesznek a rendező következő filmjétől, a magyarul Fehér éjszakák címmel érkező Midsommartól. A szinte teljesen világosban játszódó, skandináv tradíciókat és pogány szokásokat vegyítő horrorfilm a szó klasszikus értelmében nem ijesztő, hanem inkább rettentő, az a fajta két és fél órás élmény, ami közben folyamatosan fenyegetve, kifejezetten rosszul érezzük magunkat. Nemcsak a horrorelemek, hanem a nagyon sötét vígjátékokra emlékeztető, gyomorgörcsös szituációk miatt is.

A Fehér éjszakák főszereplője egy huszonéves nő, Dani (Florence Pugh), akivel már legszívesebben szakítana a kicsit kellemetlen barátja, Christiannal (Jack Raynor), amikor egy szörnyű családi tragédia miatt ez elnapolódik. Habár eredetileg nem hívták volna magukkal, Christian és barátai magukkal viszik a gyászoló lányt Svédországba: az egész brancs hivatalos egy fesztiválra, ahol a Hårga nevű közösség éppen a szokásos rituáléit tartja. Ami egy irtózatos begombázással kezdődik, onnan pedig egyre furcsább, borzasztóbb és rémisztőbb kanyarokat vesz.

A film legfőbb helyszínét, a Hälsinglandnak megfelelő rétet, és az azokon álló házakat, kunyhókat, és templomot mind Magyarországon, pontosabban Budakeszin építették fel, annak ellenére, hogy a sztori szerint a cselekmény Svédországban játszódik. Ugyanis a Fehér éjszakák úgy született, hogy még mielőtt az Örökség felbőszített volna egy csomó mozibajárót a világon, egy svéd produkciós cégnél olvasták a forgatókönyvét, és felkérték Astert, hogy készítsen egy Svédországban játszódó horrort. A felkérést aztán a rendező kibontotta azzal, hogy hozzáadta a saját szakításának érzéseit, és beleásta magát a skandináv mendemondákba, a kínzási módszerektől kezdve a rúnák jelentéséig.

A műfajnak hatalmas hagyománya van a horrorfilmek történetében, az úgynevezett "folk horror" alapköveinek az 1968-as Witchfinder Generalt, az 1971-es The Blood on Satan's Claw-t, és az 1973-as A vesszőből font embert tartják. Az utóbbi kapott a kétezres években egy remake-et Nicolas Cage főszereplésével. A közös ezekben mind a vidéki helyszín, a sejtelmes szekták és az emberáldozatok megjelenése. A Fehér éjszakák pedig nemcsak a skandináv tradíciókkal foglalkozik, hanem ennek a filmes műfajnak is követi a szabályait. A kettő keverékéből egy nyugtalanító, de különösen emlékezetes néprajzi horror lett, amihez a stáb nagyrészével és a helyszínnel Magyarország is hozzá tudta tenni a magáét. Többek között erről beszéltünk telefonon a rendező-író Ari Asterrel.

Volt bármi konkrét dolog, ami ebben a világban megfogott?

Amikor megkeresett a svéd cég, hogy készítsek egy horrorfilmet nekik, akkor pont egy szakításon voltam túl. Akkor az volt az ötletem, hogy összeházasítok egy szakítós filmet egy folklórral foglalkozó horrorral. Beleástam magam a skandináv népszokásokba, és nem is kellett eljutnom a folklórig, hogy azt érezzem, van itt bőven alapanyag ahhoz, hogy kitaláljak egy világot, és egy baljós történetet hozzá.

A film után utánaolvastam egy csomó részletnek, és meglepődtem, hogy a legszörnyűbb dolgok nagy valószínűséggel léteztek is.

Az egész film tények és kitalációk keveréke, a benne szereplő tradíciók jelentős része igaz, de azért a történethez igazítottam a részleteiket. De mások is megdöbbentek már rajta, hogy mennyit nem én találtam ki.

Az milyen érzést kelt benned, hogy fogtál létező tradíciókat, és a saját személyes történeted elmondására használtad fel őket?

A tény, hogy először svédek kértek fel arra, hogy dolgozzam fel ezt a témát, kicsit felment a vád alól, hogy kisajátítottam volna a kultúrájukat. Bár az igazság az, hogy valójában ezt csináltam, de nem érzem úgy, hogy kihasználtam volna bármit. Azt pedig nem lehet mondani, hogy istenkáromló voltam, hiszen a midsommarnak (nálunk a Szentivánéjnek - KD) pogány gyökerei vannak. Amikor elmesélsz egy történetet, az arról szól, hogyan tudsz kapcsolódási pontokat létrehozni, hogyan tudod összekötni a különböző elemeket, hogyan tudsz létrehozni egy mozaikot. Én ezt tettem.

Az utóbbi két filmednek érzelmileg meggyötört nők a főszereplői. Vonz valami ezekhez karakterekhez?

Én filmről filmre dolgozok, a főszereplők pedig mindig a történet igényei szerint alakulnak. Ez most úgy alakult, hogy az utóbbi két filmemben nők lettek. Imádom a nőket, imádom őket írni, de minden karakterembe beleteszek valamit magamból, mert csak úgy tudnak hitelesek lenni, ha az érzelmek egy valós helyről érkeznek. Rengeteget beletettem magamból a Fehér éjszakák főszereplőjébe, és rengeteg dolgot felismerek benne magamból. De nem volt semmi stratégia itt a háttérben. Mindkét esetben nagyon korán eldőlt, hogy nők lesznek a főszereplők.

A Fehér éjszakák tele van olyan jelenetekkel, amiken mintha nevetnem kellett volna, de annyira groteszkek és sötétek voltak, hogy nem mertem. Mennyire szántad a filmed viccesnek?

Én ezt a filmet egy fekete humorú komédiának látom. Sőt, én az Örökség nagyrészét is annak láttam. De van a Fehér éjszakák felépítésében valami, ami egészen vígjátéki.

Szóval abszolút annak szántam.

Milyen volt Magyarországon forgatni?

Nagyszerű volt! Sosem tudtuk volna ezt a filmet elkészíteni, úgy, ahogy akarjuk, ha máshova megyünk. Svédországban lehetetlenül drága lett volna a munka, a helyi munkatörvény szerint nem lehet napi 8 óránál többet forgatni. Amikor Magyarország mellett döntöttünk, először azért idegesek voltunk, mert egyikünk sem dolgozott még ott, ráadásul tudtuk, hogy szinte az egész stáb magyar lesz. Nem tudtuk, mire számítsunk. A jelmeztervezőnk, Flesch Andrea is magyar volt, és nem tudom elképzelni, hogy bárki más jobb munkát végzett volna. A fahrtmester (aki a sínekre rakott kamerakocsit kezeli - KD) egy szót sem tudott angolul, sem én, sem az operatőr nem tudott vele kommunikálni, de mégis képes volt kivitelezni minden, szinte lehetetlen kameramozgást, amit kértünk tőle. És muszáj megemlítenem Pohárnok Ivánt is, aki a fantasztikus protéziseket készítette. Imádtam a Taxidermiát, hatalmas rajongója vagyok azoknak a dolgoknak, amiket abban a filmben művelt, és elég nagy szám volt, hogy vele dolgozhattunk. A teljes művészeti stáb nélkül pedig sosem tudtuk volna felépíteni és berendezni a falut.

Igaz, hogy végig rettegtél a kullancsoktól?

Nagyon. Nyakig be voltam öltözve, nehogy Lyme-kóros legyek.

Maradt valami abból a faluból?

Sajnos nem. Ugyanez volt az Örökségnél, megépítettünk egy komplett házat, aztán a végén le kellett rombolni. Akkora pazarlás a filmkészítésnek ez a része.

Pedig jó látványosság lenne.

Egyetértek, én is visszamennék néha megnézni.

A Fehér éjszakákat július 18-tól vetítik a magyar mozik.

(Borítókép: Vilhelm Blongren, Florence Pugh és Ari Aster a forgatáson. Forrás: ADS Service.)