hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így mehetnek szabadságra a magyar munkavállalók

  • MTI/Adózóna

A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadságnapok számát; ez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan – derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei online, reprezentatív felmérésből.

A közlemény szerint a válaszadók 24 százaléka teljes mértékben, 53 százalékuk döntően, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja, hogy mikor szeretné kivenni a szabadságát. A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, nincs beleszólása a kérdésbe.

Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy főnökeik nem engedik meg kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, 2014-ben még 53 százaléka.

A felmérés szerint a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta. Ezen a téren javult a helyzet: a 2014-es felmérésben a válaszadóknak még közel 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról.

Érdemi előrelépés történt a munka miatti kényszerű szabadságmegszakításoknál is: míg a 2014-es felmérésben a dolgozók 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.

A válaszok alapján ugyan összességében csökkent a bennragadt szabadságnapok száma, ellenben a kutatásban résztvevők 17 százaléka a szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évben: az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága. 

A kutatás egyik érzékeny kérdése volt, hogy hányan vannak azok, akik csak papíron mennek szabadságra, vagyis valójában munkával töltik el ezt az időt is. A munkavállalók 41 százaléka jelezte, hogy előfordult már vele ilyen, mindez pedig számottevő fejlődés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor a dolgozók 53 százaléka számolt be erről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink