8,8 tonnányi elefántcsontot foglaltak le Szingapúrban

elefántcsont, rekord, Szingapúr
Vágólapra másolva!
Rekordmennyiségű, mintegy 300 afrikai elefánttól származó, 8,8 tonnányi elefántcsontot foglaltak le Szingapúrban a hatóságok. A város az állatvédők szerint az illegális vadkereskedelem egyik tranzitpontja, ez az eddigi legnagyobb, itt elfogott szállítmány.
Vágólapra másolva!

A lefoglalt elefántcsont értéke a becslések szerint 12,9 millió dollár (3,7 milliárd forint). A szállítmány a Kongói Demokratikus Köztársaságból tartott Szingapúron át Vietnamba.

Lefoglaltak 11,9 tonna tobzoskapikkelyt is, amely idén a harmadik legnagyobb Szingapúrban elfogott szállítmány.

A hatóságok szerint a 11,9 tonna pikkely értéke 35,7 millió dollár (10,3 milliárd forint), és nagyjából 2000 tobzoskától származik.

A tobzoskával és testrészeivel folyik a legszélesebb körű illegális állatkereskedelem a világon.

Pikkelye keratinból, az emberi körmöt is alkotó anyagból áll. A hagyományos kínai gyógyászatban igen nagy a kereslet iránta, de a tobzoskahús is igazi csemege a kínai és más ázsiai országok gasztronómiájában.

- közölte a szingapúri hatóság.

A július 21-i akciót a kínai vámhatóságtól érkezett tipp alapján hajtották végre.

A lefoglalt elefántcsont mennyisége alig kevesebb, mint a világszinten eddig legnagyobb szállítmány: márciusban Vietnamban 9,1 tonnát foglaltak le.