szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ISS asztronautái órák óta az űrben mászkálnak, persze jó okkal, fontos küldetést teljesítenek. A munkába most bárki bepillanthat.

A NASA viszonylag gyakran közvetít élő videókat felfedezéseiről, és az asztronauták űrbéli munkájáról, most azonban egy sokkal különlegesebb látható.

A felvételen Anne McClain és Nick Hague űrhajósokat látni, amint tesznek-vesznek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külsején. A képsorok azért is hangsúlyosak, mert az esztendő első űrsétájának pillanatait és az asztronauták egy fontos küldetését mutatják: a szakemberek erőteljes akkumulátorkészletet telepítenek odafönt, illetve odakint.

Az adás egészen jó minőségű, csak néha zavar be egy-egy rezgés, de ez érthető. Néhányszor egyébként a Föld is feltűnik, az ISS külsején ugyanis több kamera található. Azt nem tudni, meddig tart a videó, de aki érdeklődik a téma iránt, feltétlen nézzen bele. A videó mobilról is követhető a NASA Twitter-oldalán.

Márciusban egyébként lesz még egy űrséta, akkor azonban kizárólag női űrhajósok lépnek majd ki a végtelenbe. Ez egyben a történelem első női űrsétája lesz. Akkor ugyancsak Anne McClain lesz az egyik résztvevő, hozzá csatlakozik majd Christina Koch villamosmérnök.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.