13 milliárd forintot költött el műkincsekre a Magyar Nemzeti Bank

2019.03.22. 14:07

Januárban véget ért a Magyar Nemzeti Bank által négy évvel ezelőtt elindított műtárgy-vásárlási program, aminek célja az volt visszaszerezzék "a különböző okok miatt külföldre vagy külföldi tulajdonba került magyar vagy külföldi művészek által alkotott, jelentős művészeti értéket képviselő műkincsek minél nagyobb hányadát, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával megelőzzék azok szétszóródását."

Hosszú ideig csak annyit lehetett tudni, hogy Értéktár Program 30 milliárd forintos keretből gazdálkodott, de azt nem, hogy ebből összesen mennyit használtak fel a négy év alatt.

Az elkülönített keret egésze nem került elköltésre, egyes beszerzési tételek adminisztratív lezárása még folyamatban van, a végső eredményről tájékoztatni fogjuk a sajtót és a közvéleményt

- nyilatkozta az MNB idén év elején, amikor a program véget ért. Az Európai Központi Banknak (EKB) kezdettől fogva súlyos fenntartásai voltak a magyar Értéktárral kapcsolatban, noha az Index kérdésére az MNB korábban azt mondta, nincs összefüggés a program leállítása és az EKB kifogásai között.

Most mindenesetre elérkezett a pillanat, amikor a jegybank elárulta a záróösszeget: egy friss sajtóközlemény szerint a keretből közel 13 milliárd forintot költöttek el, és összesen 34 műalkotás, illetve gyűjtemény került tartós múzeumi letétbe. Az egyik legutolsó jelentős tétel Munkácsy Mihály Poros út I. című festménye, amit félmilliárd forintért szereztek be.

Az MNB kifejti, az Értéktár döntéshozói megkülönböztetett figyelmet szenteltek a jogtisztaságnak, hiszen:

  • a jegybank kizárólag eladói megkeresés alapján vásárolt, az eladónak hiteles okmányokkal kellett bizonyítania, hogy a tárgy a jogos tulajdonában van
  • vásárlásoknál a végső szót minden esetben az MNB Igazgatósága mondta ki a közgyűjtemények szakembereiből álló Tanácsadó Testület ajánlása és értékbecslése alapján.

Az MNB Értéktár programjának keretében megvásárolt tárgyakról és gyűjteményekről részletes leírás szerepel a jegybank honlapján, és a program hivatalos zárásaként megjelent egy magyar-angol nyelvű exkluzív album, valamint ismeretterjesztő kisfilmeket tartalmazó DVD.

Az Értéktár egyébként nem egyedülálló kezdeményezés, az angol, az osztrák, a belga, a cseh, a német, a spanyol és a török jegybanknak is van hasonló gyűjteménye, az Európai Központi Bank kollekciója pedig 20 ország 170 művészének 320 alkotásából áll.