Ford
Ford
Tetszett a cikk?

A Nagy-Britanniában hatalmas sikert arató fizetési modelljét vezeti be a magyar autópiacra is a Ford. De mit is jelent a tudatosság az autóvásárlásban?

Sokan vannak, akik aggodalmaskodva ráncolják össze a homlokukat, ha meghallják a „hitelre vett autó” szókapcsolatot. A 2008-ban kirobbant hitelválság előtti időben ez a terület valóban sok csapdagyanús helyzetet rejtett, sokan habozás nélkül csaptak le a hosszú futamidejű, egzotikus devizákon alapuló hitelekre, hogy aztán 5-6, sőt akár 10 évvel később is még ugyanannak az autónak fizessék a részleteit. Erre kínál átgondoltabb, tervezhetőbb és tudatosabb megoldást a Magyarországon most induló Ford Opció.

A-ból B-be eljutni

„Sok vásárlónak ma már nem egy autó tulajdonlása a célja, hanem a mobilitás, vagyis, hogy A-ból B-be eljusson” – mondta el Gyureskó Tamás a Ford Credit operációs menedzsere az autóvállalat sajtótájékoztatóján.

A szakember hozzátette: Magyarországon éppen most zajlik az új autók magánvásárlói piacának és a finanszírozási lehetőségeinek megújulása, a Ford Credit pedig ehhez szeretne megoldást kínálni az érintetteknek. „Az ügyfeleink számára ma már nagyon fontos a tudatosság, ezért ők úgy tervezik meg az életüket, hogy a bevételeiket összegezve megnézik, hogy milyen összeget tudnak havonta a mobilitásra szánni” - magyarázta.

A Ford Credit vezetője elmondta, hogy az amerikai autógyártó globális pénzügyi szolgáltatójaként a küldetésük az eladások növelése mellett az ügyfelek lojalitásának és pénzügyi tudatosságának serkentése.

„Arra a kérdésre, hogy miért most van itt a pillanat a Ford Opció bevezetésére, az a válasz, hogy a elmúlt években az autóipari hitelfelvételek trendjei azt mutatják, hogy egyre nagyobb számban jelennek meg a magánszemélyek ezen a területen” – magyarázta Gyureskó Tamás.

„Az elmúlt négy év során, 2018-ra ez a piac méretét tekintve több mint a duplájára nőtt, a hitelkihelyezések értéke meghaladta a 244 milliárd forintot. Bár a folyósított összegek területén egyelőre még a cégek dominálnak, 2016-tól már megfigyelhető volt a trend változása, a magánszemélyek aránya jobban növekszik, mint a céges ügyfeleké, a tavalyi évre már elérte például a 42 százalékot. Ez részben annak is köszönhető, hogy eltűnőben van a 2008-as gazdasági krach által okozott bizalmi válság, a piacot ma már szigorúbban szabályozzák és erre a piacra egyre bátrabban lépnek be az ügyfelek. A most Magyarországra megérkező Ford Opció hiteltermékek pedig rendkívül népszerűek, a briteknél például az új autóvásárlók 83 százaléka ilyen jellegű terméket vesz igénybe az autóvásárláshoz” – tette hozzá.

A finanszírozás meg nem énekelt hőse

Bár elsősorban Henry Fordot tartják számon az autógyártás úttörőjeként,autógyártóként, a hatvanas években egy másik kevésbé ismert, ám szintén pionir szemléletű szakember is bekapcsolódott a Ford történetébe, aki az autófinanszírozás gyökeres reformjával írta be magát a történelembe, amelynek hatásai a mai napig érezhetőek.

Az úriembert Eustace Wolfingtonnak hívják, aki tavaly ünnepelte 85. születésnapját. Egy vérbeli autóipari családban nevelkedett, Wolfingtonék ugyanis már az 1880-as évektől kezdve szekérgyártással és szállítmányozással foglalkoztak. Édesapja a halálos ágyán azt kérte fiától, hogy adjon túl mindenen, aminek köze van a logisztikához és az autóiparhoz, ugyanis a családi cég üzemeltetése rendkívül idegőrlő és időrabló tevékenység, így nem jutna idő a családra.

Eustace erre azt válaszolta, hogy nem tervez eladni semmit sem a családi vagyonból, helyette inkább megreformálja azt, ahogy az emberek az autóiparról gondolkodnak. A család autókereskedésében ezért nekiállt elemezni, hogy milyen gátak állnak az ügyfelek és egy új autó kifizetése között. Rájött, hogy a vásárlók sokszor hajlamosak túlmisztifikálni olyan tételeket, mint egy autó szervizelési és fenntartási költségei, illetve a jármű jövőbeni ára.

„Úgy csomagoltuk az autókat, ahogy a McDonald’s a hamburgereket”

„Wolfingtonnak az volt a célja, hogy ha egyszer valaki tőle vesz autót, az a vásárló később ne menjen más márkakereskedőhöz” – mondta Gyureskó Tamás, a Ford Credit operációs managere. „Ezért olyan ügyleteket kezdett értékesíteni, ahol a gépkocsi jövőbeni értékét egyszerűen kivette a finanszírozásból. Ezt úgy érte el, hogy már a vásárlás pillanatában felajánlott egy visszavásárlási árat az autóra. Ezzel a 6-8-10 éves finanszírozási periódusokat 2-3 évre csökkentette és kiszámíthatóbbá tette a vezetés költségeit.”

A módszer működött, Wolfington pedig azzal az érveléssel győzte meg a Ford vezetőségét, hogy az ügyfeleknek nem kell tudnia, hogy mennyit fog érni az autójuk néhány év múlva, ezt azonban a Ford autóipari szakértői képesek előre jelezni. Ennek ellenére nem volt könnyű dolga, saját bevallása szerint is legalább 15-20 évbe telt, mire a programot el tudta terjeszteni. Az eredmények azonban őt igazolták: a programot az elsők között bevezető massachusettsi Seekonk Lincoln-kereskedése kis mérete ellenére rövid idő alatt nem csak az USA, de az egész világ legsikeresebb autókereskedésévé vált.

„Úgy csomagoltuk az autókat, ahogy a McDonald’s a hamburgereket” – magyarázta a siker titkát a kereskedést vezető Bob Tasca, a Portrait of a Pioneer című dokumentumfilmben. „A vásárlók korábban nem érezték, hogy jó üzletet kötnek, ez azonban megváltozott, mivel maximális visszavásárlási árat kaptak az autóikért, így pedig könnyedén meg tudták venni a következő autójukat.”

A siker még Eustace Wolfington előzetes várakozásait is felülmúlta: a szakember úgy számolt, hogy a kedvező hitelkonstrukció eredményeként az autóvásárlók 60 százaléka új autóra cserél majd a pár éve megvásárolt gépkocsit, a számok azonban azt mutatták, hogy ez az arány a 80 százalékot is könnyedén elérte. Ennek oka pedig az volt, hogy a vásárlók felismerték a rövidebb kereskedési ciklusok hosszú távú előnyeit.

„Egy amortizálódó autóba pénzt fektetni olyan, mintha a csatornába szórnánk a pénzünket” – foglalta össze a lényeget maga Eustace Wolfington.

Mit jelent ez a magyar gyakorlatban?

A most megjelenő Ford Opciónevű megoldásnak köszönhetően egy új autó már az önerő minimum 20, maximum 30 százalékának befizetésével elérhetővé válik. Zárt végű kiemelt lízingről van szó, úgynevezett utolsó kiemelt lízingdíjjal.

„A Ford Credit konstrukciója lehetővé teszi az alacsony beszállási költséget, valamint a fix havi részletnek köszönhetően teret ad a büdzsészerű gondolkodásnak, mivel az ügyfelek előre tudják, hogy havonta mennyit költhetnek mobilitásra” – magyarázta Gyureskó Tamás.

Az utolsó kiemelt lízingdíj pedig valójában már a következő új Ford önerejét jelenti, vagyis, aki ilyen konstrukcióban vásárol új autót, annak az önerőt elég csak egyszer kifizetni, onnantól pedig néhány évente átülhet a legújabb technológiát képviselő, legmodernebb modellek egyikébe.

3-4 évente vadiúj autóba ülhetünk bele

A szerződéskötéskor a márkakereskedő felajánl az ügyfélnek egy úgynevezett opciós vételárat, amelyet megkap a finanszírozási idő végén. Ehhez vállalnia kell néhány feltételt, például rögzítik a kocsi állapotát és a várható éves futásteljesítményt is, bár ez utóbbi adott esetben „menet közben” is módosítható.

„Így, a vásárló már az autó megvételekor pontosan tudni fogja, hogy ha gondos gazdaként, jól bánik az autójával, milyen összegre számíthat a végén” – fejtette ki Gyureskó Tamás. „Magyarul, csak az első autónál kell befizetni a minimum önerőt, a többinél ezt már „megoldja a rendszer”, így az ügyfelek 3-4 évente vadonatúj autóba ülhetnek bele.”

Természetesen, nem kötelező 3-4 évente lecserélni az autót, ha valakinek nagyon a szívéhez nőtt valamelyik modell, de a lehetőség adott. Ami pedig az előre meghatározott éves futásteljesítmény miatt esetlegesen aggódókat illeti: a Ford Credit évente maximálisan 20 000 kilométert javasol, ez azt jelenti, hogy az Egyenlítő hosszának a felét megtehetjük a vadonatúj autóval, ami hétköznapi használatra lefordítva bőven elég egy évben.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Ford Magyarország megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Ford BrandChannel

Hajózni vízen és aszfalton – Litkey Farkas világbajnok vitorlázóval beszélgettünk

Ő az első magyar sportoló, aki nem mellékállásként, hobbiként tekintett a vitorlázásra, a tudatos gondolkodás és az elhivatottság pedig bajnoki címek és a nagy presztízsű Kékszalag formájában hozta meg gyümölcsét. Stílusosan őt kérte fel a Ford prémium kategóriás „zászlóshajója” márkanagykövetének, amit Litkey el is vállalt, bár a megnevezéssel kapcsolatban egy kis pontosítással élt.