EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, RÁJÁTSZÁS 2018–19 – ADATBANK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 18:06
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) 2018–2019-es szezonja középszakaszának menetrendje, eredményei, állása.

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE, MENETRENDJEAZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE, MENETRENDJE

Az osztrák jégkorongbajnokság (Erste Bank Eishockey Liga, azaz EBEL) 2018–2019-es kiírásában 12 csapat szerepel: nyolc osztrák (Dornbirn, Graz, Innsbruck, Klagenfurt, Linz, Salzburg, Vienna és Villach), egy olaszországi (Bolzano/Bozen), egy cseh (Znojmo), egy horvát (Zagreb) és egy magyar (Fehérvár).

Az alapszakasz során minden csapat négyszer találkozott riválisaival, kétszer-kétszer otthon és idegenben. Így valamennyi együttes 44 mérkőzést játszott Az alapszakasz végén a legjobb hat gárda került a felsőházba, a másik hat az alsóházba.

A középszakaszba az alapszakasz-helyezésük után pontokat visznek magukkal a klubok. Az alsó- és felsőházban is az első 6-ot, a második 4-et, a harmadik 2-t, a negyedik 1-et, az ötödik és a hatodik 0-t. A csapatok kétszer találkoznak egymással, így ez a szakasz tízfordulós. Az alsóházból két együttes jut a nyolccsapatos rájátszásba.

Először a felsőházi első helyezett választ majd ellenfelet, aztán a második, aztán a harmadik. A negyeddöntőtől kezdve négy győzelemig tartó párharcokat vívnak a playoffban.

RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ
VIENNA–KLAGENFURT, A VÉGEREDMÉNY: 2–4
ELŐDÖNTŐ
VIENNA–SALZBURG, A VÉGEREDMÉNY: 4–3
GRAZ–KLAGENFURT, A VÉGEREDMÉNY: 0–4
NEGYEDDÖNTŐ
FEHÉRVÁR AV 19–SALZBURG
A VÉGEREDMÉNY: 2–4
Március 13. Fehérvár AV19–Salzburg1–0
Március 15. Salzburg–Fehérvár AV19 3–2 – h. u.
Március 17. Fehérvár AV19–Salzburg 4–6
Március 19. Salzburg–Fehérvár AV195–4
Március 22. Fehérvár AV19–Salzburg 2–1 – h. u.
Március 24.
Salzburg–Fehérvár AV196–1
VIENNA CAPITALS–ZNOJMO
A VÉGEREDMÉNY: 4–1
GRAZ–LINZA VÉGEREDMÉNY: 4–2
KLAGENFURT–BOZENA VÉGEREDMÉNY: 4–1
A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Vienna Capitals 10 8 2 47–21 +26 32
2. Graz 10 6 1 3 32–28 +4 25
3. Klagenfurt 10 4 1 5 27–22 +5 16
4. Fehérvár AV19 10 4 6 26–30 –4 12
5. Salzburg 10 2 1 2 5 23–39 –16 11
6. Bozen Südtirol 10 2 1 7 25–40 –15 7

A Graz 6, a Vienna 4, a Klagenfurt 2, a Salzburg 1 pontot, hozott magával az alapszakaszból, a Bozen és a Fehérvár 0-t.

KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ
2019. február 12. Graz–Fehérvár AV19 5–3
2019. február 12. Vienna Capitals–Bozen4–0
2019. február 12. Klagenfurt–Salzburg 6–2
2019. február 15. Fehérvár AV19–Klagenfurt 1–4
2019. február 15.Salzburg–Vienna Capitals 2–3 – szl.
2019. február 15. Bozen–Graz 2–4
2019. február 17. Graz–Salzburg4–1
2019. február 17. Vienna Capitals–Klagenfurt 4–1
2019. február 17.Bozen–Fehérvár AV19 5–2
2019. február 22. Fehérvár AV19–Vienna Capitals 1–2
2019. február 22. Klagenfurt–Graz 1–4
2019. február 22. Salzburg–Bozen 4–3 – h. u.
2019. február 24. Vienna Capitals–Graz 8–3
2019. február 24. Bozen–Klagenfurt 2–1
2019. február 24. Salzburg–Fehérvár AV19 1–4
2019. március 1. Fehérvár AV19–Salzburg 2–3
2019. március 1. Graz–Vienna Capitals 3–4
2019. március 1. Klagenfurt–Bozen 5–2
2019. március 3. Graz–Klagenfurt0–1 – h. u.
2019. március 3. Bozen–Salzburg3–4
2019. március 3. Vienna Capitals–Fehérvár AV19 6–2
2019. március 5.Fehérvár AV19–Bozen 4–2
2019. március 5. Salzburg–Graz 1–2
2019. március 5. Klagenfurt–Vienna Capitals 1–4
2019. március 8. Fehérvár AV19–Graz 4–1
2019. március 8. Bozen–Vienna Capitals 3–6
2019. március 8. Salzburg–Klagenfurt 0–6
2019. március 10. Graz–Bozen 6–3
2019. március 10. Vienna Capitals–Salzburg 6–5 – szl.
2019. március 10. Klagenfurt–Fehérvár AV19 2–3

AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Linz 8 3 3 2 25–32 –7 18
2. Znojmo 8 4 1 3 37–23 +14 18
3. Innsbruck 8 4 1 3 27–24 +3 14
4. Villach 8 4 4 18–18 0 12
5. Dornbirn 8 1 3 4 20–30 –10 11
*A Linz 6, a Znojmo 4, a Dornbirn 2, az Innsbruck 1 pontot, hozott magával az alapszakaszból, a Villach 0-t.
KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ
2019. február 12.Znojmo–Villach4–0
2019. február 12.Dornbirn–Innsbruck 4–3 –szl.
2019. február 14. Villach–Linz 5–2
2019. február 15. Innsbruck–Znojmo 3–7
2019. február 17. Linz–Innsbruck 4–3
2019. február 17. Znojmo–Dornbirn 5–3
2019. február 22. Dornbirn–Linz 4–3 – h. u.
2019. február 22. Innsbruck–Villach 2–1
2019. február 24. Znojmo–Linz 4–5
2019. február 24. Villach–Dornbirn 2–1
2019. március 1. Dornbirn–Villach 2–1
2019. március 1. Linz–Znojmo 3–4 – h. u.
2019. március 3. Villach–Innsbruck 3–1
2019. március 3. Linz–Dornbirn 3–4 – h. u.
2019. március 5. Innsbruck–Linz 5–1
2019. március 5. Dornbirn–Znojmo 1–8
2019. március 8. Villach–Znojmo 3–2
2019. március 8. Innsbruck–Dornbirn 5–1
2019. március 10. Linz–Villach 4–3
2019. március 10. Znojmo–Innsbruck 3–5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik