Tetszett a cikk?

Vérbe fagyott holttestek szegélyezik a Vajdaságban született bérgyilkos, Dér Csaba útját. Legutóbb a gyanú szerint Belgrádban ölt meg hidegvérrel egy embert, emiatt az egész szerb rendőrség utána nyomoz, miközben a magyar hatóságok már tavaly novemberben nemzetközi körözést adtak ki ellene.

A rendőrség gyanúja szerint a vajdasági bérgyilkos, Dér Csaba eddigi utolsó áldozata volt az ismert kábítószercsempész Alekszandar Sarac sógora, a 37 éves Nebojsa Markovics, akinek valószínűleg azért kellett meghalnia, mert a bérgyilkos megrendelői az ártatlan, éppen egy babakocsit autójából kiemelő ember lelövetésével akartak üzenni Saracnak.

Dér Csaba
Police.hu

A szerb rendőrség, amely most átfogó hajszát indított Dér ellen, azt gyanítja, hogy több, egyelőre megoldatlan gyilkosság is fűződik a nevéhez, többek között ő ölhette meg az 57 éves ügyvédet, Misa Ognjanovicsot is. „Ha összehasonlítjuk a két gyilkosságot, hihetetlen egyezések látszanak. Mindkét esetben egészen közel ment az áldozatához, s a szemébe nézett, miközben meghúzta a ravaszt. Ugyanolyan típusú autót, egy Fiat Puntót használt a gyilkosságokhoz, s egyik esetben sem ő vezetett” – idézte a Kurir című belgrádi lap rendőrségi forrásait.

Dér Csaba Magyarországon is ölhetett: tavaly szeptemberben a Szilas-pataknál lőtték agyon az előbb térdre kényszerített magyar vállalkozót, V. Lászlót, s a magyar rendőrség már az emberölés után nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a 39 éves bérgyilkos ellen. Az újpalotai bűncselekmény mögött valószínűleg egy elszámolási vita állt.

Rendőrök és bűnügyi helyszínelők dolgoznak a főváros XV. kerületében, a Szilas-pataknál, ahol egy férfi holttestét találták meg 2018. szeptember 20-án reggel.
Mihádák Zoltán

Dér a budapesti merénylet előtti hónapok jó részét egy szarajevói börtönben töltötte. Oda az után került, hogy a boszniai hatóságok 2017 őszén a boszniai fővárosban elfogták őt és bűntársát, a montenegrói alvilág egyik ismert képviselőjét, Marko Gojcsevicset. Szarajevóba is ölni érkezett, a boszniai hatóságok szerint egy montenegrói bérgyilkost, Alen Kozsart kellett volna lelőnie a nála lévő hangtompítós pisztollyal. Kozsart még egy 2014-ben végrehajtott akciója miatt keresték: a férfi fényes nappal Barban agyonlőtte a montenegrói alvilág koronázatlan királyát, Armin Musa Oszmanagicsot.

Boszniában közben felvette a kapcsolatot a Boszniában és Albániában, valamint Koszovóban is aktív albán kábítószer-maffia embereivel is, állítólag ők is megbízták valamiféle munkával. A boszniai lapok szerint viszont megromolhatott a viszony az albánok és Dér között: miután a szarajevóiak lefogták a bűnözőt, néhány napon belül kézre kerítették az albán maffia néhány szarajevói emberét, s nem kizárt, hogy ehhez a Dértől kapott információk is hozzájárultak.

A szarajevói felsülés előtt több mint egy évtizedig nem volt jele annak, hogy Dér bárkit megölt volna: 13 évig börtönben volt, miután 2004-ben Újvidék belvárosában egy étteremben agyonlőtte a helyi alvilág egyik ismert alakját, Braniszlav Jelacsicsot. Akkor is teljesen nyugodtan viselkedett: besétált a Marina étterembe, elővette a pisztolyát, négy lövéssel megölte a kábítószer-piacot uraló áldozatát, majd biciklire pattant és eltekert. Dér 15 éves büntetést kapott, ám „jó magaviselete” miatt már 2017 februárjában elhagyhatta a mitrovicai fegyházat.

Szerbiai lapértesülések szerint a Szabadkához közeli Csantavérről származó Dért semmiféle ideológia nem vezérli, kész minden megbízást végrehajtani, s csak az érdekli, megkapja-e a kialkudott pénzt. Markovicsot állítólag tízezer euróért ölte meg, s ennek az összegnek a felét kapta meg előre. Nem tagja egyetlen alvilági csoportnak sem, „szabadúszóként” a megrendelésekből él.

Alen Cigler
kurir.rs

Bár a szerb rendőrök nagy erőkkel nyomoznak utána, s már elfogták azt a férfit – a negyvenéves Alen Ciglert, Dér gyerekkori barátját – aki a belgrádi gyilkosság idején sofőrködött a gyilkosnak, egyelőre nem tudni, hol rejtőzik az elkövető. „Elképzelhető, hogy egy belgrádi lakásban bujkál, de az is, hogy már elhagyta az ország területét. Nagyon bízom benne, hogy még életben van, s elfogjuk őt, mert csak ő tudja, miért ölte meg Markovicsot” – mondta szerb újságíróknak egy belgrádi rendőrtiszt. Az egyenruhások a gyilkosság után ellátogattak Csantavérre is, ám a helyiek közölték a rendőrökkel: amióta Dér szülei meghaltak, a bérgyilkos csak nagyon ritkán fordul meg a településen.

Nem Dér az első szabadkai bérgyilkos, az 1963-ban született, ugyancsak szabadkai Marinko Magda bűnlajstroma ráadásul valószínűleg sokkal hosszabb, mint Déré. Magda Magyarországon és Szerbiában is gyilkolt, Kecskeméten, Orosházán és Szegeden is ölt, Szerbiában pedig valószínűleg az akkori uralkodó elittől érkező megrendeléseket is teljesítette. A jelenleg a szegedi fegyházban életfogytig tartó büntetését töltő Magda módszere az volt, hogy álmában lepte meg áldozatait, s hangtompítós fegyverének csövével felébresztette a gyanútlan embereket, s akkor tüzelt, amikor azok felpillantottak.

Amikor Magdát 1995-ben elítélték, még nem volt érvényben Magyarországon a tényleges életfogytiglani büntetés, így a bérgyilkos akár már 2020-ban is kérheti feltételes szabadlábra helyezését. Szabadsága visszanyeréséhez azonban nem csak a jó magaviseletre van szükség, hanem arra is, hogy bizonyítsa, nem jelent veszélyt a társdalomra. Ezt pedig nehéz lesz, így aligha valószínű, hogy a gyilkos élve elhagyhatja a Csillag börtön falait.