szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Index nyomozása szerint nemcsak baloldali, hanem Fideszhez köthető figurák felé is vezetnek szálak a Portik-felvételek ügyében.

A Farkasréti temető egyik síremlékében találták meg a nyomozók azokat a hangfelvételeket, amelyek a Portik Tamás és Gyárfás Tamás között lezajlott beszélgetéseket rögzítik – írta meg a héten a Magyar Idők. A Gyárfással folytatott beszélgetéseket a lap szerint 2017-ben vélhetően különválogatták a többitől, hogy megzsarolják vele az egykori úszóelnököt.

Ezzel kapcsolatban az Index most azt írja, Gyárfásnál jelentkeztek Günter Regen álnéven azok, akik egy újabb, Portik Tamás által rögzített hangfelvétellel akarták megzsarolni, és ezáltal pénzhez jutni a Fenyő-gyilkosság ügyében ekkor már meggyanúsított Gyárfás Tamástól. A lap szerint ez a zsarolás vezetett ahhoz, hogy a rendőrök egy "teherautónyi" felvételre bukkantak, az azonban nem igaz, hogy mindet egy temetőben találták meg.

Gyárfás titokban tartotta

Günter, írja a lap, e-mailben kereste meg Gyárfás ügyvédjét, Bánáti Jánost, és még a nyáron eljutottatott neki egy fotót a kazettáról, amiről azt állította, hogy a megbízója tulajdonában áll. A levélíró közölte azt is, hogy a találkozóra akkor kerülhet sor, amikor a megbízója Európában lesz. A megkeresésére Gyárfás nem reagált, egy memóriakártyát azonban elpostáztak neki, amely egy teljes beszélgetést tartalmazott közte és Portik Tamás között. A lap azt írja, Gyárfás erről nem szólt a rendőröknek, titokban tartotta, azonban valakit megkért, gépelje le a szöveget, mely nagyjából ötvenoldalnyi terjedelmű lett.

Túry Gergely

A rendőrök időközben a zsaroló, D. István és társai, köztük S. Gábor nyomára bukkantak. Günterrel ellentétben D. István nagyon is létezik, és amikor a lap utánanézett, kicsoda az illető, két helyről tudtak információkat gyűjteni: egykori MSZP-seknél, politikaközeli vállalkozóknál és abban az alvilági körben, amelyik évtizedekkel ezelőtt "olajozott". (Utóbbi a különféle olajforgalmazással kapcsolatos gazdasági bűncselekményeket takarja, amelyek főleg a rendszerváltás utáni években voltak jellemzőek.)

D. Istvánról egy volt szocialista politikus azt mesélte a lapnak, hogy "Németországból jött haza, van lóvéja és jótékonykodni akar", azt azonban nem tudta megmondani, milyen vonalon jött be a pártba, és ki hozta be. Arra emlékezett csupán, hogy amikor felbukkant, a Horn-kormány már a végét járta.

Az MSZP-szál

D. a lap szerint akkor mozgolódott az MSZP-ben, amikor a párt a fénykorát élte, később még a karitatív tagozatnak az elnöke is lett. A lap által megkérdezett MSZP-sek közül néhányan azt mondták, D. István és Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes jóban voltak, "egy brancsot alkottak".

Csakhogy, teszi hozzá a lap, D. István nem egyedül zsarolta meg Gyárfást, voltak társai is, köztük a már említett S. Gábor, aki több cégben is üzlettársa volt D.-nek. A lap szerint ez azt jelenti, ha valóban így van,

akkor nem csak a baloldali politikusok, hanem a Fideszhez kötődő emberek is izgulhatnak a Portik-felvételek elkobzása miatt.

S. Gábor ugyanis öt évvel ezelőtt még az egyik állami vállalat vezetőjeként tevékenykedett. Neve az elmúlt években a budapesti metrópótló buszok kiszervezésével kapcsolatban is többször felmerült, és akkor úgy emlegették őt, mint akinek fideszes hátszele van – teszik hozzá a cikkben.

Portik nincs jól, de nyugodt

Portik ügyvédje, Bólyai János a portál kérdésére azt mondta, Gyárfás megzsarolásáról ő sem tud többet, mint amit a sajtó megírt. Azt is elmondta, hogy ügyfele „nincs túl jó egészségi állapotban”, azonban a külvilágban történt események hidegen hagyják. Az ügyvéd elárulta még azt is, hogy Portik fogadhat látogatókat, velük azonban nem a beszélőkön, hanem egy külön helyiségben találkozhat. Bólyai szerint ezeken a beszélgetéseken nincs jelen a börtön személyzete, de szerinte ügyfele eleve úgy veszi, hogy a beszélgetését hallgatják.

Portik ügyvédje a 24.hu-nak azt mondta, ügyfele nincs olyan állapotban, hogy "bármit is tegyen vagy zsaroljon bárkit is. Képtelen lenne rá fizikailag. A helyzet az, hogy jelenleg nem teljesen beszámítható."

Fülöp Máté

Az Index hozzáteszi, ha Portiknak nincs köze a zsaroláshoz, az az azt jelenti, hogy az általa rögzített felvételekkel szabadon „garázdálkodnak” a hozzá ilyen-olyan módon köthető emberek. Ez azonban persze csak akkor tűnne életszerűnek, ha Portik korábban elárulta volna nekik, merre vannak a felvételek, illetve, ha eleve együtt gondozták volna ezeket.

A hír hallatán, hogy a Portik-felvételek napvilágra kerültek, többen állítólag arra számítanak, hogy a felvételek között vannak olyanok is, amelyek Portik egykori üzlettársait, barátait hozhatják kellemetlen helyzetbe. Egykori MSZP-sek körében pedig azt beszélik, ha a hanganyagokon baloldali politikusokkal folytatott beszélgetések is vannak, akkor azok azokat a szocialistákat érinthetik elsősorban, akik 2001-2002 környékétől voltak aktívak.