szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Bermuda-háromszög legendája egyike azon különleges rejtélyeknek, mely évszázadok óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Számtalan tudományos és misztikus magyarázat napvilágot látott már, de mai napig nem lehet biztosan tudni, hogy mi történt a területen eltűnt repülőgépekkel, hajókkal, és a több száz főnyi személyzettel. A Spektrumon kedd este adásba kerülő műsorban most sorra veszik a legracionálisabb magyarázatokat, melyekből a legérdekesebbeket már most megmutatjuk.

A Bermuda-háromszög, más néven a Halálos háromszög vagy az Ördög háromszöge, az Atlanti-óceánon található, csúcsait Miami, a Bermuda-sziget és Puerto Rico alkotják. Ezen a területen több száz hajó és repülőgép tűnt el vagy szenvedett szerencsétlenséget, nem beszélve a navigációs műszerek meghibásodásáról és egyéb szokatlan jelenségekről.

Az első szokatlan incidensekről 1492-ben számoltak be, amikor Kolumbusz furcsa fényeket tapasztalt, és az iránytű is megbolondult – emlékeztet a területtel csütörtökön este foglalkozó Spektrum. A Bermuda-háromszög azonban nem ennek, hanem három nagyobb eltűnésnek köszönheti hírnevét.

1872-ben a Mary Celeste nevű hajó és annak legénysége tűnt el nyomtalanul. 1945-ben a 19. repülőraj öt bombázója vált köddé. 1918-ban pedig a 165 méter hosszú USS Cyclops haditengerészeti szállítóhajó veszett el a fedélzetén több mint 300 emberrel és 10 ezer tonna mangánérccel. A haditengerészeti jelentésében azt írták a repülőrajról, hogy „úgy tűnt, mintha a Marsra repültek volna”. Woodrow Wilson elnök pedig azt nyilatkozta a USS Cyclops-ról, hogy „csak a Jóisten és a tenger tudja, mi történt a hajóval”.

Egyre többen rebesgették, hogy a Bermuda háromszögben hajózni veszélyes, a legénységnek könnyen nyoma veszhet. A kutatók ez idáig számos magyarázatot adtak a háromszögön belül tapasztalható furcsa anomáliákra. A 60-as években a biológus Ivan T. Sanderson azzal az elmélettel állt elő, hogy a mágneses-gravitációs erők megzavarják a navigációs műszereket, amelynek következtében egyes hajók és repülők letérnek a tervezett útiránytól. Sanderson a hideg-meleg tengeráramlatokat okolta a technológiai problémák miatt.

A partiőrség emberei, akik 30 éven át tanulmányozták a terület egyedi jellegzetességeit, szintén előálltak egy saját elmélettel. Szerintük az eltűnések legnagyobb része ahhoz a tényhez köthető, hogy az Ördög-háromszöge egyike a bolygónk azon két területének, ahol a mágneses iránytű a mágneses észak helyett a valódi észak felé mutat. Az iránytű eltérése a valódi észak és a mágneses észak között akár 20 fok is lehet, és ha ezt az eltérést nem korrigálják, a navigátorok messze eltérhetnek az útvonaluktól.

Gáz van?

Az amerikai geokémikus, Richard McIver egy egészen hihető tudományos elmélettel állt elő, amelyet az angliai Leeds Egyetem munkatársa, Ben Clennell is osztott. Szerintük a hajók eltűnését az magyarázhatja, hogy az óceán fenekén bekövetkező földcsuszamlások következtében hatalmas mennyiségű metángáz szabadul fel. Ha nagy mennyiségű metán szivárog a felszínre, az jelentősen csökkentheti a víz sűrűségét, felhajtóerejét, és így bármilyen hajó azonnal elsüllyedhet. Ugyanakkor a levegőbe jutó metánfelhőkben az repülőgépek motorjai is felrobbanhatnak repülés közben.

Randall Cerveny, az Arizonai Egyetem földrajztani professzora, valamint a Meteorológiai Világszervezet jegyzőkönyvvezetője rámutatott, hogy a hatszög alakú felhők veszélyes körülményeket teremthetnek az óceánátszelő hajók és repülők számára. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy az ilyen viharok az Atlanti-óceánnak folyton ugyanazon a háromszög alakú területén jelennének meg. Hatszög alakú felhők ugyanis bárhol képződhetnek, ahol a hideg levegő és a meleg tengervíz összetalálkozik.

Felszínes igazság

De létezik egy még egyszerűbb magyarázat is. Lehetséges, hogy a Bermuda-háromszög rejtélyét egyszerűen csak a sekély vizek okozzák. A veterán víz alatti régész, James Delgado, aki már 40 éve tár fel elsüllyedt hajókat, úgy véli, hogy a hajószerencsétlenségek nagy részéért a sűrűn előforduló korallzátonyok, a sekély vizek és a forgalmas kereskedelmi hajóutak okozzák. Az, hogy a területen ilyen sok hajó tűnt el vagy süllyedt el, egyszerűen a nagy forgalom következménye.

Nincs itt semmi látnivaló?

A parti őrség hivatalos álláspontja szerint a Bermuda-háromszögként ismert terület nem veszélyesebb, mint az óceán bármely más része. Több jelentést is kiadtak, amelyekben a szerencsétlenségek gyakoriságát összevetették más forgalmas hajóutak statisztikáival, és arra jutottak, hogy semmi sem utal arra, hogy a baleseteket megmagyarázhatatlan rendkívüli tényezők okozták volna.

Az egymásnak ellentmondó elméletek és a kevés szilárd bizonyíték miatt az eltűnt hajók és repülők rejtélyére továbbra sincs biztos válasz, így a Bermuda-háromszög továbbra is a Föld egyik legnagyobb földrajzi rejtélye marad.

A Spektrumon futó Rejtélyes világunk című sorozat, január 17-én, 21:30-kor adásba kerülő 3. epizódjában a Bermuda-háromszög rejtélyén túl két további különleges helyet is megismerhetnek a nézők, ahol ugyanúgy nyomtalanul tűnnek el tárgyak és élőlények.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.