szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jazzes és soulos áthallásokkal tarkított popcsapat, a Shaibo tavaly jelentette meg első nagylemezét Naked Feet címmel. A zenekar basszusgitárosa, Nyitrai Péter pedig úgy döntött, az új évet kihasználva belevág végre régóta dédelgetett szólóprojektjébe, amely a NYPE nevet viseli.

NYPE 16 éves kora óta ír egymaga zenéket, és bár a Shaibo zenekarban is fontos társszerző, már egy ideje kacérkodott a gondolattal, hogy életre hívja önálló projektjét. Saját bevallása szerint azért tartott ennyi ideig, mert egyszerűen idő kellett ahhoz, hogy megérjen benne az elhatározás, és meg merje mutatni a világnak azt, ami benne rejlik.

Anyazenekarához képest sokkal közelebb áll a mainstream popzenéhez, mind stílusában, mind orgánumában pedig olyan előadókhoz hasonlítható, mint Sam Smith vagy James Bay. Január 22-én megjelenő első hanganyaga, a Taking Over című EP lesz, ennek előfutára pedig a videóklippel együtt debütáló What Do You Need? című szerzemény. A dal ugyan csak ízelítő az eklektikusnak ígérkező EP-ről, viszont remekül körvonalazza azt, hogy Nyitrai szeret a popzenén is csavarni egyet. A személyes hangvételű What Do You Need?-ben például orgona is felcsendül, amihez egyébként a videóban egy igazi, működő templomi orgonát szólaltatott meg.

A klipben feltűnik egy zöld bicikli is. Nagyon sokáig vadásztuk, hogy a megfelelő darabot megtaláljuk – a színe azért fontos, mert visszatérő motívum lesz a későbbiekben a NYPE projekt minden vizuális megjelenésében.

Az első kislemezhez készült hangulatfestő videó főszereplője pedig maga NYPE. A kisfilmet a Filmbarát Stúdió, azaz Zajti Balázs és Nagy-Kálozy Péter készítette, akik korábban dolgoztak már együtt többek közt a Trousers, a Peter Kovary & The Royal Rebels és az Ozone Mama zenekarokkal is.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Bicsérdi Ádám Kult

"Köszi, hogy a lakásodban játszhattunk, remélem, nem tettünk tönkre semmit"

Lehet, hogy hamarosan már virtuális koncerteken élvezhetjük a szobánkból a kedvenc előadónk dalait, de ezzel párhuzamosan egyre szembetűnőbb tendencia az intimebb hangulatú, meglepetésre építő lakáskoncertek térnyerése. A közönség és az előadó közötti vonalat eltüntető, Magyarországon is egyre népszerűbb Sofar Sounds legutóbbi estjén az is kiderült, néha a kezdeti megilletődöttség egy spontán házibulit is eredményezhet.