13 °C Budapest

Rekordévet zártak a pesti fürdők: ennyien váltottak jegyet tavaly

MTI
2019. január 16. 08:30

Több mint 7 százalékkal többen mentek 2018-ban a budapesti fürdőkbe, mint tavaly. Az ezeket üzemeltető cég 15 milliárdos bevételt könyvelt el.

Mintegy 300 ezerrel többen, 4,5 millióan váltottak jegyet 2018-ban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egységeibe, egy év alatt 7,3 százalékos volt a növekedés - közölte a Világgazdasággal Czinege Szilvia, a vállalat értékesítési és marketingigazgatója.

A budapesti fürdők annak ellenére is erős évet zártak, hogy a júniusi strandszezont gyakorlatilag elmosta az eső és a hideg, ugyanis a történelmi fürdők, valamint a komplexumok felújítása, bővítése és befedése révén tovább nőtt a forgalom.

A zrt. a múlt évben 7,3 százalékkal, 15 milliárd forintra növelte árbevételét, amely 2017-ben 13,2 milliárd forint volt. Ez utóbbi évben az adózott eredménye 3,35 milliárd forintot tett ki.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem