7 °C Budapest

Fellélegezhetnek a szülők: több ezer új bölcsődei férőhely lesz

2019. január 14. 09:04

Egy jogszabály szerint eredetileg 2018 év végéig azon falvak önkormányzatainak bölcsődét kell nyitniuk, ahol több mint negyven három éven aluli gyermek van, vagy öt kisgyermeknek igényelnek bölcsődei ellátást. Ezt a határidőt hosszabbították most meg 2 évvel - számol be a Világgazdaság.


A 2014-2020-as fejlesztési időszakban 110 milliárd forint áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre, a minibölcsődék kialakítására pedig 656,1 millió forint hazai forrás - válaszolta a lap minibölcsődék fejlesztésére vonatkozó kérdésre írásban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Azért kellett meghosszabbítani az önkormányzatok számára a felkészülési időt, mert egy-egy projekt megvalósítása jellemzően 12-24 hónapig tart - írta Rétvári Bence.

Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly őszi bejelentése szerint 4,5 milliárd forintos kerettel újabb pályázati felhívás jelent meg önkormányzati bölcsődék és minibölcsődék létesítésére. A pályázatokat 2019. március 18-ig lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm