szerző:
Számlázz.hu
Tetszett a cikk?

A statisztikákat látva nem nagy érvágás, hogy ettől az évtől már senki nem választhatja az egyszerűsített vállalkozói adót (eva). Az utóbbi esztendőkben ugyanis már egyre több evás váltott a kedvezőbbnek számító kisadózók tételes adójára (kata), illetve a kisvállalati adóra (kiva). Ráadásul, mostantól még egyszerűbb lesz a katások dolga...

Eggyel kevesebb opció áll azok rendelkezésére, akik azt már eldöntötték, hogy vállalkozásba fognak, azt azonban még csak most mérlegelik, hogy mi szerint adózzanak. Tavaly december 20-áig az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek, a közkereseti társaságok, a betéti társaságok, a kft-k, a szövetkezetek és a lakásszövetkezetek, az erdőbirtokossági társulatok, a végrehajtói irodák, az ügyvédi irodák és a közjegyzői irodák, valamint a szabadalmi ügyvivői irodák még választhatták az egyszerűsített vállalkozói adót. Attól kezdve viszont már csak két lehetőségük van a közteher-viselésüket optimalizálni szándékozóknak: a kisadózók tételes adójaként vagy a kisvállalati adóként leróni a kötelezettségeiket.

Más kérdés, hogy az utóbbi években nem kellett a hatósági kényszer, a 2013-as bevezetésüket követően évről évre egyre több vállalkozás tért át az eváról a kedvezőbb katára, illetve kivára. Míg debütálása első évében, 2003-ban még 59 ezren eváztak, addig 2017-ben már csak 25 ezren, ebből 6 ezer egyéni és 19 ezer társas vállalkozás. Ezzel szemben a katások száma ez év elején már átlépte a 300 ezret. Persze a váltás továbbra sem kötelező. Az a vállalkozás, amely tavaly december 20-áig jelezte, hogy evás marad, addig ezen adónem szerint róhatja le a közterheit, ameddig csak akarja.

A kata népszerűsége alapvetően annak köszönhető, hogy a főállású vállalkozó 50 ezer forint havi leszurkolásával letudhatja az összes közterhét, a társasági és a személyi jövedelemadót, a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót. Miközben a katázás szabályai rendkívül egyszerűek, s az adminisztráció sem kerül sokba. Akár még könyvelő sem kellhet, ám szakemberek azért ezt mégsem javasolják, mondván, a szakértelmük, a támogatásuk, a tanácsuk továbbra is nélkülözhetetlen a katás vállalkozók számára is.

Ráadásul a katázás előretörésével az államkassza is jól járt: 2017-ben 98 milliárd forint folyt be a központi költségvetésbe a katából, ezzel szemben evából csak 63,7 milliárd. Noha volt olyan év, a 2010-es, amikor még 182 milliárd.

Melyik katás ne szeretne minél több időt tölteni azzal, hogy a vállalkozását fejlessze, jobbá, hatékonyabbá tegye, egyre kreatívabb ötletekkel rukkoljon elő, annak érdekében, hogy lépést tartson a versenytársaival? Ezekre juthat kevesebb az adminisztrációs teendők, például az adózási határidők figyelése miatt. Ennek terhét veszi le a vállalkozók válláról a Számlázz.hu december közepétől kifejezetten katás vállalkozásoknak kifejlesztett szolgáltatása. Az autokata – a katás “digitális pénzügyi asszisztens” – segítségével a katások és/vagy könyvelőik is naprakészen láthatják és intézhetik el a NAV-os teendőiket. Méghozzá egyetlen elektronikus felületen, kényelmesen, akár a fotelből, akár egy okostelefonról.

Használatával nemcsak a „nem-szeretem” adminisztrációra fordított idő, valamint az adózással kapcsolatos kockázatok csökkenhetnek drasztikusan – mondja a Számlázz.hu szolgáltatás-fejlesztési vezetője, Stygár László, – hanem a katások kapcsolata is flottabb lehet a könyvelőikkel. Az utóbbiaknak pedig ez az alkalmazás segíthet abban, hogy az ügyfeleiket gyorsabban és egyszerűbben kiszolgálják.

Ráadásul a valós idejű egyedi könyvelési megoldás ára sem egetverő, így mindenképpen olcsóbb, mint hibázni, újrakönyvelni, majd büntetést fizetni. Az autokata a kisvállalkozásokat érintő változásokra is figyelmeztet: most például arra, hogy 2019. január 1-jétől az alanyi adómentesség határa 8 millió forintról 12 millióra emelkedett.

„Az volt a célunk, hogy a lehető legkényelmesebb digitális felületet alakítsuk ki azon vállalkozásoknak, amelyeknek a pénzügyeikkel kapcsolatban viszonylag sűrűn előforduló kérdéseik vannak” – hangsúlyozza az autokatát kifejlesztő Riport Applications Kft. ügyvezetője, Kristó Zoltán.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Számlázz.hu megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Számlázz.hu

PSD2, PISP, AISP? Fintech szótár kkv-knak

PSD2 – a GDPR mellett ez is gyakran elhangzó rövidítés manapság, ami jelentősen megváltoztathatja a vállalkozások életét. De miért is? Mert ennek révén olyan lehetőségekhez juthatnak a cégek, melyekkel hatékonyabbá tehetik a működésüket, ezáltal pedig versenyképesebbé válhatnak.

BrandLab BrandChannel

Így válhat a jövő könyvelőjévé!

Csak úgy kapkodják a fejüket a könyvelők az elmúlt években szélsebesen hódító digitalizáció láttán. Mi lesz a dolguk a jövőben, mire jut majd több idejük, hogyan tarthatnak lépést a változásokkal, tudnak-e majd egyszerűen és gyorsan informálódni, naprakészek, – és ahogy eddig is – nélkülözhetetlenek lenni? Mutatjuk a lehetséges válaszokat.

Megjelent a TikTok új alkalmazása

Megjelent a TikTok új alkalmazása

Lázár János szerint Varga Judit hülyeségeket beszélt, Magyar Péter pedig atombombát ígért, de csak vízipisztolyt hozott

Lázár János szerint Varga Judit hülyeségeket beszélt, Magyar Péter pedig atombombát ígért, de csak vízipisztolyt hozott

Hulljon a kérgese: tíz erdőből háromra rá sem lehet majd ismerni

Hulljon a kérgese: tíz erdőből háromra rá sem lehet majd ismerni

Orbán Viktor mindjárt bemutatja a Fidesz választási manifesztumát

Orbán Viktor mindjárt bemutatja a Fidesz választási manifesztumát