Jan De Brandt: Az Európa-bajnokságon már magyarul tartok eligazítást

Vágólapra másolva!
2019.01.07. 15:20
null
Jan De Brandt szeptember óta járja az országot és tanít (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női röplabda-válogatott mellett főállású kapitány lett a belga Jan De Brandt, aki nemcsak tanít, hamarosan tanul is, hiszen megfogadta: a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon magyarul tart eligazítást a játékosoknak.

 

– Képek Érdről, Miskolcról, Békéscsabáról vagy éppen Kaposvárról – a közösségi oldalán megosztott bejegyzései alapján nem mindennapi útvonalat lehetne rajzolni. Élvezi az országjárást?
– Szeptember óta vagyok itt, és csak karácsony előtt utaztam haza Belgiumba, ennyi időt még nem töltöttem egyhuzamban Magyarországon – válaszolta Jan De Brandt, a magyar női válogatott belga szövetségi kapitánya, aki a korábbi időszakkal ellentétben főállású mester lett. – Az a dolgom, hogy segítsek az edzőknek a fejlődésben, illetve promotáljam a sportágat.

– Ez miben nyilvánul meg?
– Járom az országot, edzést tartok a klubokban a fiataloknak, lányoknak és fiúknak is. Bárki kérheti, hogy látogassak el hozzájuk, igyekszem segíteni. A hétvégéim meccsnézésekkel telnek, néha kettőt is látok egy nap, és persze próbálom kombinálni az utakat: ha például Nyíregyházára megyek, akkor másnap ellátogatok Miskolcra, és így tovább. Követem a válogatott játékosait: eddig elsősorban az itthon játszókat figyeltem, januártól pedig elutazom Németországba és Franciaországba, megnézem például Szakmáry Grétát, Sándor Renátát és Nagy Esztert. Eltöltök néhány napot az adott helyen, és persze egy-egy ebéd vagy vacsora mellett szeretném megbeszélni a terveket.

– Mik ezek?
– Európa-ligás ellenfeleink már ismertek, és még januárban kiderül, kik ellen játszunk az Európa-bajnokságon. A magyar bajnokság befejezése után májusban minél hamarabb szeretném elkezdeni a munkát. Az Európa-liga jól szolgálja majd a felkészülést, júniusban pihenőt tartunk, aztán dolgozunk tovább. Több felkészülési mérkőzést tervezek, és az augusztusi rajt előtt kevéssel már az Európa-bajnokság helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában is edzünk.

– Az elmúlt években adódott probléma abból, hogy ki fogadta el a meghívót. Ezúttal mindenkire számíthat?
– Optimista vagyok, hiszen a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság mindenkinek fontos. Játékosként szerepeltem belgiumi kontinensviadalon, míg 2015-ben a hazám adott otthon az Eb-nek, amelyen a magyar válogatottat irányítottam. Nekem is különleges lesz a mostani esemény, hogy kapitánya lehetek az otthon szereplő csapatnak.

– Akkor nem bánja, hogy ismét elvállalta a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját?
– Az első pillanatban tudtam, hogy jó döntést hozok. Ha az édesapám nincs rosszul, talán nem is távozom 2016-ban, de akkor a klubcsapatom miatt túl sok időt töltöttem külföldön, muszáj volt többet otthon lennem. A Fenerbahcénál tavaly rosszul alakultak a dolgok, viszont tele voltam energiával, örültem a magyar felkérésnek.

– Fontos változás, hogy főállású kapitány lett.
– Sok szakasz van egy edző pályafutásában, és eljön az az időszak, amikor jó érzés nemcsak klubcsapatért felelni, hanem egy válogatottért és így az egész ország röplabdájáért. Már tizenhét-tizennyolc évesen tanítottam, szenvedélyes vagyok abban, hogy átadjam a tudást a sportág szereplőinek. Majdnem hatvanévesen, sok tapasztalattal a hátam mögött hitelesebb vagyok, könnyebben fogadják el, amit mondok. A sport már csak olyan, ha nyersz, isten vagy, ha nem, megkérdőjeleznek. Sok pozitív reakciót kaptam az elmúlt hónapokban, figyelnek arra, amit mondok.

– És milyen nyelven magyaráz? Alakul már a magyartudása?
– Lassan fejlődöm, de a röplabdával kapcsolatos szavakat már egészen jól használom. Sokszor hallgatok rádiót, ám a zenén kívül még nem értek mást, hiába beszélek több nyelven, nagyon nehéz a magyar… Tervezem ugyanakkor, hogy januártól májusig többet tanulok, és muszáj is lesz, hiszen megígértem a lányoknak, hogy az Európa-bajnokságon magyarul tartok eligazítást. Talán buta voltam, de most már tartanom kell magam az ígéretemhez.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik