Bisnode
Bisnode
Tetszett a cikk?

Egy vállalkozás lehetőségeit, képességeit a szervezeti felépítése és ezzel együtt működési stratégiája, valamint pénzügyi helyzete determinálja. A piac megfelelő ismerete megköveteli a partnerek, illetve a konkurencia ismeretét is.

Ahhoz, hogy az ügymenet többé-kevésbé zökkenőmentes legyen, illetve hogy rendelkezésre álljon a megfelelő szervezeti és anyagi háttér a nem várt helyzetek megoldására, vagy épp fejlesztésre, alapos működési és pénzügyi tervre van szükség. Ha mindez megvan, nem árt tisztába lennünk üzleti partnereink felkészültségével is, hiszen – jobb, ha tudjuk – ők is felkészülnek belőlünk.

Top down, bottom up

Egy bizonyos méret elérése után szinte minden cégben alapvetően két tervezési stratégia van egyszerre jelen, amelyek szerencsés esetben kiegészítik egymást. Az egyik a top down, vagyis fentről lefelé való tervezés és bottom up, vagyis alulról felfelé tervezés a másik. Vagyis a különbség a tervezési folyamat kezdeményezői szerint körvonalazódik, és ez alapján hordozza sajátosságait.

A top down tervezésnél a felső vezetés a vállalati portfólió elemzéséből kiindulva teszi meg kezdeményező lépéseit a folyamat indítására, amihez alapvető stratégiai irányokat is meghatároz. Az erőforrások átcsoportosításával alapvető stratégiai elmozdulásokat szeretnének elérni.

A bottom up tervezés lényege ezzel szemben az, hogy az alacsonyabb szintű egységek – közelebb lévén a piachoz, egyéb környezeti tényezőkhöz – jobban fel tudják ismerni a környezeti lehetőségeket és fenyegetéseket, így azokra reagálni is gyorsabban tudnak. Ez esetben ugyanakkor a stratégiai erőforrások felszabadítása jelenthet nagyobb gondot vállalati szinten.

Elkerülhetetlen az újratervezés

Ahhoz, hogy a két tervezési mód hatékonyan kiegészítse egymást, a vállalatnak mindenképp érdemes külön ügyelnie az erőforrás áramlásra és integratív képességre. Jól látszik tehát, hogy optimális esetben egyik kezdeményezési szerepkör sem lehet kizárólagos, ehelyett mindkettőnek jelen kell lennie a szervezetben.

Az, hogy a szendvics metodológia, (azaz, hogy a modellek egymáshoz viszonyítva milyen arányban adják az optimális keveréket), cégenként és fejlődési szakaszonként változik, így az újra- és újratervezés elkerülhetetlen.

A két tervezési mód egyébiránt létezik a termékfejlesztések szintjén is. A top down jelentése ez esetben az, hogy a termék – például autó, vagy távközlési készülék – főbb felhasználói ismérveit rögzítik (ilyen lehet a kategória, méret, kinézet, felszereltség stb.)

A bottom up tervezés pedig az alkotóelemek felőli megközelítést jelenti: a végtermékre, mint az építőkockák összességére tekint. És csak úgy, mint a vállalati struktúrában, szerencsés, ha mindkét felfogás megjelenik a termék fejlesztése, elkészítése során.

Az üzleti terv a kulcs

Nagy általánosságban igaz, hogy a bottom up szemlélet egy vállalkozás működésének kezdeti stádiumában meghatározó. Hiszen rend szerint egy piaci rés felismerése adja a kezdő löketet valamilyen termék, vagy szolgáltatás kitalálásához, fejlesztéséhez és áruba bocsátásához.

Később azonban, amikor már hosszabb távú üzleti stratégiát kell készíteni, az erőforrások központosított elosztása – azaz a top down szemlélet – is nélkülözhetetlen. Ezzel a fejlődéssel egyidejűleg lesz egyre összetettebb a vállalkozás üzleti, pénzügyi terve is, amelynek pontos adatokon kell nyugodnia.

Ahhoz, hogy akár középtávon is tervezni lehessen, számba kell venni a vállalkozás működéséhez szükséges fix összegű és változó kiadásokat – bérköltséget, adókat, eszközigényt, amortizációt, bérleti díjakat, az esetleges hitelek mértékét, a kutatás-fejlesztés, innováció költségeit, de még a könyvelés és a takarítás költségeit is – csakúgy, mint a bevételi forrásokat.

Szintén kalkulálni kell a meglévő kapacitások időnkénti kihasználatlanságával, valamint azzal, hogy a konkurencia is törekszik a piacból való nagyobb szelet kihasítására.

Megbízható adat nélkül el se kezdjük

Mindezt célszerű megjeleníteni a számokban, illetve a jövőre vonatkozó forgatókönyvekben egyaránt, amihez nélkülözhetetlenek a piacról származó pontos információk az üzleti partnerekről, beszállítókról, a piac más szereplőinek teljesítményéről.

A jól tervezhetőség kulcsa a pontos, naprakész információ. A Bisnode, mint Európa egyik vezető cégminősítő és digitális üzleti információszolgáltató vállalatának okos megoldásaival lehetőség nyílik adataink rendszeres tisztítására, frissítésére, de lehetőség van arra is, hogy a partnerek üzleti változásait, képességeit nyomon követésére is. Ezek az ismeretek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy időben felismerjük és kezeljük az üzleti kockázatokat, hogy ezáltal is biztosíthassuk cégünk pénzügyi stabilitását.

 



Az oldalon elhelyezett tartalom a Bisnode Magyarország Kft. közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Bisnode BrandChannel

Nemek harca: előbb fizetnek a női cégvezetők?

Bár alapvetően maszkulin társadalomnak tartják a magyart, a Bisnode által készített felmérés adatai azonban mást mutatnak. Ha a környező országokat vesszük, akkor Itthon a legmagasabb a női cégvezetők aránya a teljes gazdasághoz képest. De olyan országokat is magunk mögött tudhatunk, mint Norvégia, Németország, Svájc vagy Ausztria. Éppen ezért merülhet fel egy elég kényes kérdés: vajon a női vagy férfi cégvezetők lesznek a megbízhatóbb partnerek? Melyik nem szerepel eredményesebben a gazdaságban?

Bisnode BrandChannel

Ha hatékony céget akar, ezzel mindenképpen foglalkozzon!

A Facebook adatbotránya óta mindenki tudja, mekkora jelentősége van a felhasználókról, üzleti partnerekről, potenciális ügyfelekről gyűjtött információknak. A cégek jelentős többsége ezt mára már felismerte, ám hatalmas kihívást jelent a beömlő adatok kezelése, elemzése, hatékony felhasználása.

Bisnode BrandChannel

Túl magasan a bukáshoz? – Megingathatatlan cégvezérek

Nincs Facebook Zuckerberg, vagy Tesla Musk nélkül – legalábbis ezt a képet erősíti, hogy a cégeket érintő idei botrányok nem ingatták meg az alapítók pozícióját, noha súlyos üzleti és bizalmi hibákért terheli őket a felelősség. Van az a szint, ahonnan már nem lehet bukni?

Bisnode BrandChannel

Csökkenő cégszámot hoz a gazdasági növekedés

A magyar gazdaságba is meghozta a piactisztulást a fellendülés: az idei első félévben bő tízezerrel kevesebb vállalkozás működött, mint egy évvel korábban – derül ki a Bisnode első félévet elemző tanulmányából. A leglátványosabb a konszolidáció a kereskedelemben, míg az építőiparban stagnálás tapasztalható.

Bisnode BrandChannel

Most kell igazán körültekintően üzleti partnert választani

Hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek 2017-ben Magyarországon, és csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma is. Ez mind nagyszerű hír, ám a cégeknek most kell igazán odafigyelniük a partnereikre, mert a pozitív eredmények ellenére a fizetési morál nem változott.