eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Megújított húszezer forintos bankjegyek egy szemüveg alatt az asztalon. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.  MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

Százezrek maradhatnak pénz nélkül januárban

Változik a SZÉP-kártyákra vonatkozó szabályozás januártól, és még sokan nem tették meg a szükséges lépéseket, hogy továbbra is megkaphassák az így érkező juttatásokat.

Jövő januártól (esetenként már az idén) új SZÉP-kártyás feltöltést már csak azok kaphatnak, akik szerződnek a bankkal. Jelenleg – tudta meg az Azénpénzem.hu – százezrek lehetnek ilyen szempontból veszélyben.

Az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint például a kártyabirtokosok közel egyharmada még nem vette át szerződését.

Azoknak, akik postán megkapták és átvették a szerződést, nincs egyéb teendőjük. Az e-mailben kapott linkre azonban rá kell kattintani, és csak az adóazonosító jel négy karakterének megadását követően válik elérhetővé az egyedi szerződés. A leveleket nem kell aláírva visszaküldeni, a szerződést ugyanis a Pénztárszolgáltató 15 napon belül automatikusan elfogadottnak tekinti.

Sajátos gyakorlatot valósított meg a K&H Bank. Ők a SZÉP-Kártya kibocsátását már az idén, 2018. november 30-ával vették át. Ez a bank is jelezte, hogy a munkavállalóknak szerződést kellett kötniük vele. Úgy tekintik azonban, hogy már mindenki rendelkezik megállapodással, ha kifejezetten nem nyilatkozott arról, hogy nem kíván szerződést kötni.

Nem kell majd a munkáltatónak utalni a megmaradó összeget

Az új szabályozás szerint a pénzintézetek minden kártyabirtokosnak létrehoznak 3 számlaszámot – ezek felelnek meg a jelenlegi szállás, vendéglátás és szabadidő zsebeknek –, a jövőben ezekre kell utalnia a munkáltatóknak a SZÉP-kártya-juttatást. További változás, hogy május 31-én nem kell visszautalni a munkahelynek a kártyán maradt összeget, az később is felhasználható. Igaz, ennek díja lesz: a pénzintézet 3 százalékot (plusz áfát) számolhat fel.

Új kártyát a megváltozott szisztéma alapján már nem a munkáltató adhat. Ezt a K&H-től már november végétől, az MKB-tól 2019. január 2-ától, az OTP-től pedig január 5-étől lehet igényelni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×