18 °C Budapest

Lebukott az olasz étteremlánc: ennyit fizetnek a mosogatóknak Budapesten

2018. december 12. 14:30

Egymásra ígérgetnek a hazai olasz étteremláncok, hogy valahogy kompenzálják a munkaerőhiányt. Most a Bellozzo adott fel hirdetést, amelyben munkatársakat keresnek számos pozícióra. Garantált béremeléssel, bónuszokkal és ingyenes konditerem használattal próbálják magukhoz édesgetni a jelentkezőket. Korábban a versenytárs Vapianonál találtunk rengeteg álláshirdetést, ők is igyekeznek feltölteni az üres helyeket.

Instagram-hirdetésben keres munkatársakat a Bellozzo nevű olasz étteremlánc, amely már Magyarországon is több helyen elérhető. A közösségi médiában megjelent felhívásban legkevesebb nettó 161 ezres fizetést kínálnak a jelentkezőknek.

A hirdetés a cég karrier oldalára visz, itt megtudható, hogy három pozícióba is keresnek dolgozókat. A fent említett 161 ezres fizetés az éttermi dolgozókra vonatkozik, ezt a három hónapos próbaidő után automatikusan megemelik - nem írják mennyivel. Emellett 40 százalékos műszakpótlékot adnak a 18 óra utáni munkavégézésért, és rugalmas beosztást is ígérnek. Napi egyszer ehetnek is a dolgozók a Bellozzoban, és 50 százalékos kedvezményt is adnak ezen felül az éttermekben. Ígéretük szerint mindent megtanítanak, munkaruhát is adnak. Olyanok jelentkezését várják, akiknek legalább 8 általános iskolai végzettségük van, jó az állóképességük, és egyebek mellett a hétvégi munka se okoz gondot.

Hasonló feltételekkel feketemosogatónak is lehet jelentkezni. A fizetés és a beígért emelés is ugyanez.

Legalább középfokú végzettségű, tapasztalattal rendelkező embereket keresnek üzletvezető-helyettesi munkakörbe. Nekik bruttó 300 ezer forintot, cafetériát és jutalmat kínálnak, emellett teljesítménybónuszt. A napi étkezés itt is megvan és a félárú Bellozzo-kedvezmény is. Emellett 20 százalék kedvezményt is adnak a Burger Kingbe. Plusz korlátlan, ingyenes konditerem használatot, képzéseket, tréningeket.

Persze ezért többet is várnak el: a honlapon számos feladatot sorolnak fel az alapanyag rendelésőt, a tisztaság ellenőrzésen és a kiszolgálás minőségének biztosításán át egészen a beosztások készítéséig. Emellett a gépek, berendezések apróbb hibáit is ki kell tudni javítani, és egyéb adminisztrációs feladatokat végezni.

A versenytársnál is beütött a munkaerőhiány

Korábban, szintén az Instagramon futottunk olyan hirdetésbe, amelyben a szintén olasz ételeket kínáló gyorsétteremlánc, a Vapiano keres számos pozícióra munkatársakat. Nem csupán a konyhába és az éttermekbe keresnek embert, de az éttermet támogató háttértevékenységek közt is akad üresedés. Ahogy az más, hasonló esetekben is jellemző, a munkabért itt is feltüntetik a hirdetésben.

A Vapiano dolgozójaként a meghirdetett pozíciókban 150-192 ezer közötti nettó fizetésre számíthatunk. Mindemellett a munkavállalók megtarthatják a borravalókat, ahogy meleg étkezést is biztosít számukra a vállalat. A "stabil, bejelentett" munkahely is szerepelt az étterem állásajánlatában. A munkaidő napi 8 óra, heti öt nappal, több műszak vállalása ugyanakkor feltétel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mindenhol nagy a baj

A vendéglátóipart kiemelten sújtja a munkaerőhiány, gyakorta találhatunk éttermek ajtajára kifüggesztett hirdetéseket, amelyben szakácsokat, pincéreket keresnek. Nem egyszerű a vendéglátósok, éttermek helyzete, ugyanis a környékbeli országokban is két kézzel kapkodnak a szektor munkavállalói iránt, jellemzően magasabb fizetéssel. Nemrég mi isírtunk róla, hogy egy osztrák McDonald'sban háromszor annyi fizetést kínálnak, mint Magyarországon.

Tavaly ősszel az egyik hazai éttermük kirakatában elhelyezetthirdetés szerint a nettó bér 8 órában garantált 120 ezer forint, a teljes juttatási csomag pedig nettó 136 ezer forint.

Ennél idén már többet fizetnek. Az egyik álláskereső portálon talált hirdetés szövege szerint a Soroksári úti Mekiben éttermi munkatársként havi nettó 140 000 forintot lehet keresni már a kezdetektől (egy teljes ledolgozott hónapban a személyi alapbér, a pótlékok és a béren kívüli juttatás együttes összege minimum nettó 140 000 forint), ami még tovább növekedhet nettó 160 000 forintig.

A McCafé munkatársaként szintén minimum nettó 140 ezres fizetést lehet keresni, és pótlékokkal feltornázható az összeg 160 ezer forintig.

Az egyik Facebook-csoportban bukkantunk egy álláshirdetésre, mely szerint Bécs 15. kerületében lévő McDonald'sba keresnek dolgozókat teljes munkaidőbe. A havi bruttó bér 1500 euró. Ennek nettója körülbelül 1200 euró, vagyis közel nettó 400 ezer forintot keresnek Ausztriában a Meki dolgozói. Közel háromszor annyi pénzt, mint a Magyarországon dolgozó munkavállalók.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem