Az afgán biztonsági erők 36 tagja halt meg a tálibok támadásában

Vágólapra másolva!
Életét vesztette csütörtökön az afgán biztonsági erők legalább 36 tagja egy úgynevezett belső támadásban a nyugat-afganisztáni Farah tartományban - közölte a tartományi tanács egyik tagja.
Vágólapra másolva!

Dadulla Káni, a tartományi tanács második számú vezetője közölte: az iszlamista szélsőségesek a fegyveres erők soraiba beszivárgott hat társuk segítségével ütöttek rajta a tartományban lévő egyik támaszponton, amely katonákat és rendőröket szállásolt el.

Kári Juszuf Ahmadi, a tálibok egyik szóvivője Twitter-üzenetében megerősítette, hogy a kormányellenes lázadók hajtották végre az offenzívát,

körülbelül 80 fegyvert és több járművet zsákmányoltak.

Heves harcokat vívnak a szélsőségesekkel

Afganisztánban már többször előfordult, hogy az afgán biztonsági erők vagy az amerikai hadsereg tagjai belső támadásban haltak meg. Az ilyen támadások alatt általában azt értik, hogy

a fegyveres erők soraiba beszivárgott tálibok saját, mit sem sejtő bajtársaik ellen fordítják fegyvereiket.

Az afgán biztonsági erők az egész országban heves harcokat vívnak a tálib mozgalommal és az Iszlám Állammal, amelyek egyre kiterjedtebb területeken aktívak, és a fővárosban, Kabulban is rendszeresen hajtanak végre merényleteket.

A szélsőségesek jelentős mértékben fokozták harcukat a hatóságok ellen tavaszi hadjáratuk április 25-ei meghirdetése óta.