kilakoltatás;A Város Mindenkié (AVM) csoport;Székely Sándor;

2018-11-15 21:38:19

Fél év az élet: májustól folytatódnak a kilakoltatások

A kabinetnek esze ágában sincs változtatni a lakhatással kapcsolatos törvényeken, csak a hidegre való tekintettel felfüggeszti azokat.

2019. áprilisának utolsó napjáig megmenekülnek a kilakoltatástól a lakásgondokkal küzdő, válságban lévő emberek, családok. November 15-től életbe lépett ugyanis a kilakoltatási moratórium. A Város Mindenkié csoport külön felhívta a figyelmet arra: a moratóriumot a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, de a védelem nem vonatkozik az önkényes lakásfoglalókra, így ők télen is veszélyben vannak. Ráadásul – írta a civil szervezet – tavaly több alkalommal is előfordult, hogy jogcím nélkülivé vált lakáshasználókat „önkényesnek” nyilvánítottak és ki akartak lakoltatni, azonban ez továbbra is jogellenes.

Noha a téli, tavaszi moratórium védelmet jelent, május elsején minden folytatódik tovább: a lakhatással kapcsolatos törvényeken ugyanis az Orbán-kabinet nem akar változtatni, és még az önkormányzatokat sem akarja segíteni szociális bérlakások építésében. Sőt, a kormánypárti képviselők el sem mentek arra a népjóléti bizottsági ülésre, ahol pedig mindössze arról kellett volna dönteniük, hogy a Szolidaritás DK-hoz csatlakozott vezetőjének javaslatára támogassák egy lakhatási kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottság megalakítását. Székely Sándor szerint ma bizonytalan körülmények között él legalább százezer ember, nekik hosszú távú megoldást kellene kínálni, különben előbb-utóbb az utcára kerülnek.

A családok évében idén szeptemberig több mint 2400 kilakoltatást hajtottak végre rendőri segédlettel. Azt nem tudni, hányan hagyták el otthonukat a felszólítás után, ellenállás nélkül. Év eleje óta új törvény elfogadását sürgeti a lakhatási gondok megoldására A Város Mindenkié csoport, elsősorban azért, hogy gyerekes családokat ne lehessen más lakhatási lehetőség felajánlása nélkül utcára tenni. A civil szervezet azt várja, hogy a kormány a megelőzésre összpontosítson, tegye megfizethetővé és fenntarthatóvá a legszegényebbeknek kínált szociális vagy piaci alapon bérelhető lakásokat, netán megvehető ingatlanokat. Az AVM javaslatát ismertető petíciót eddig ötezren írták alá, csak épp a parlamenti tárgyalásig nem sikerül eljutni vele.